Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

A család

A CSALÁD gyár beszéddel beneventálta a vizsgálószék elnökét. A tanu­lók kikérdeztetvén, feles számú növendék ifjak igen dicsé­retes jelét mutatták tanulásuknak, miért Scholae rector meg­­dicsértetett.“31 A torockói egyházközség tagjai nem sokáig maradtak csendben. A következő évben megújították s április 9-én benyújtották tizenegy pontból álló panaszukat. A váda­kat a válaszból, de főképpen a Lázár István püspök leveléből ismerjük. Az éneklést a templomban nem végezte pontosan, a tanítást hiányosnak találták, ámbár az eredmény ellenke­zőt bizonyított. A püspök atyai intelme az egyházközséghez békitőleg szól: „Ha olyankor mulasztott is, abból nem az következik, hogy immár elmozdíttassék, mert a gazda is nem azzal orvo­solja gyümölcsfáját, hogyha egyik esztendőben nem terem, kivágja.“ — „Bizony venerabile Conzistorium — írja a püs­pök a torockói kebli tanácsnak —• ritkább semmisem lehet, mint az értelmes és okos tanító. Én megvallom azt, tiszteletes mester Brassai uramról, hogy a tanítását nem kevésbé ked­vellettem nyilván tapasztalván, hogy aztat értelmesen, épü­letesen tudja vinni, úgy, hogy ezért őkegyelme reflexiót, te­kintetet érdemelhet az ecclésia előtt.“ Hibául tudták föl, hogy a temetésen későn jelent meg, hogy az egyházközség előzetes tudta és engedélye nélkül épí­tett egy oldalszobát; a hivatalból eltávozott anélkül, hogy bejelentette volna; a nyári tanítást nem gyakorolja a régi szokás szerint; mikor a pap eltávozik, nem végezi a papi­teendőket s így a templom zárva marad; Szentmihálynapja délutánján nem prédikált. Ezek voltak a vád főpontjai, de a püspök gondolata és ítélete szerint mind olyanok, „melyeket atyafiságosan köny­­nyen orvosolhatni, csak a betegség által ne tétessék lehetet­lenné az orvoslás módja mester uram részéről.“32 Brassai a vádat nagyon szivére vette, mert igaztalannak és méltatlannak tartotta, mert szándékosan csak jót tett, roszat nem. Mindamellett is nem védekezik a sértett fél érzé­31 Torockói jegyzőkönyv 361 lap. 32 Lázár István püspök levele a tox-ockói egyházközséghez 1797 április 26-ról szerző gyűjteményében. — U —

Next

/
Thumbnails
Contents