Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Középiskolai tanár

KÖZÉPISKOLAI TAN AB nekem 16 esztendős koromtól kezdve. Akkor kezdtem az is­merőseimet egyre s másra, ahogy tudtam, tanítani. Hát ezzel oda jutottam nagy küzdelmek között, hogy az unitárius kollé­giumba tanárnak vittek. Úgy voltam, mint a szentesiek mondták Horváth Gyulának, mikor megálasztották: „Fel­emeltük magunkhoz.“ „Amikor tanár lettem, olyan állapotok voltak, hogy az unitáriusok vezetőinek nagy része a vaskalaposok közé tarto­zott. Hogy milyen liberális volt a Consistorium, az kitetszik abból, hogy egy rakás gyűlésen volt arról szó, hogy milyen legyen az egyenruha, amit viselni kell. Én erre egyszer azt találtam mondani, hogy én bizony a mi Consistoriumunk és a szabó-céh között nem látok semmi különbséget. Az egyik kö­zülük azt felelte rá, hogy revolutionarius vagyok. Ennek is néztek.“ „Jöttek aztán felszabadító idők. Megjegyezték az egyen­lőség, szabadság, atyafiság (amit nagyon rosszul testvériség­nek neveznek, pedig a francia szó atyafiságot jelent) szavait, de ebből a három szóból nem maradt egyéb, mint az egyen­lőség.“ „Az egyenlőség t. i. az, hogy neked se legyen több, mint nekem, mert ami több, azt tőlem loptad el.“ „Mit tett az egyenlőség? Az iskolában azt, hogy mindent egyformán kell tanítani. Ez és ez a professor, ezt és ezt mond­ja mindig, ebben és ebben az órában — ez volt a határozat. Ez tétlenségre kárhoztatott engemet. Csak azt akarom mon­dani, hogy az életben semmiféle érdemet nem tettem. Magam előtt sem dicsekedhetem vele, semmiképen pedig más előtt. Hanem a hasonlatra vonatkozólag mondhatom, hogy volt idő, midőn az egyházam vezetőinek barátságával nem dicsekedhet­tem, s most, midőn körültekintek, mindnyájukat itt látva, úgy érzem, mintha záporeső töltene el. Nem tudok szót találni, mi­vel kifejezzem a köszönetét. Az Isten áldja meg mindnyá­jukat!“ Midőn 82 éves korában nyugalomba küldötték az egye­temi tanszékről, ki kellett mutatnia, hogy hány évet tanított a középiskolában és hányat az egyetemen. Csakis 14 gimná­ziumi és 11 egyetemi, tehát mindössze 25 év telt ki, mert a bu­dapesti magángimnáziumi tanítást nem vette számításba. Ez-143-

Next

/
Thumbnails
Contents