Négyszáz év 1568-1968. Emlékkönyv az Unitárius Egyház alapításának négyszázadik évfordulója alkalmából (Kolozsvár, 1968)

Útjelző évszámok az Unitárius Egyház múltjából

iránti felelősségérzés hatotta át. Különböző tárgyú, nagyszámú műveit könyvnyomda hiánya és egyházunk elnyomása miatt nem lehetett kiadni, s így azok kéziratban maradtak fenn. Sokoldalú munkásságával bebizonyította, hogy méltán mondották róla: „ő az unitáriusok szeme, szíve és szája“. Szentábrahámi L. Mihály a 18. század legnagyobb unitáriusa, az egyház második alapitója.

1767. Ebben az évben kezdette írni Kénosi Tőzsér János bágyoni lelkész az „Erdélyi Unitárius Egyház története“ c. munkáját. Mivel 1772-ben elhúnyt, munkáját újraírta és összegyűjtött adatainak felhasználásával továbbfolytatta Uzoni Fosztó István bágyoni lelkész, akinek 1778-ban bekövetkezett halála után Kozma Mihály szentgericei és fia Kozma János csokfalvi lelkész folytatták ezt a történeti munkát. Kozma János halála után (1840) a munka befejezetlen maradt. Az Uzoni Fosztó István neve alatt ismeretes munka nélkülözhetetlen forrása az unitárius egyháztörténetírásnak.

1773. Június 26-án Ágh István püspök, Kovácsi Tamás főjegyzővel, kihallgatásra jelenkezett a Kolozsváron tartózkodó József trónörökösnél. A püspök előadta a sok sérelmet és bántalmazást, mely az unitáriusokat érte. A kihallgatás során József ezt a nyilatkozatot tette: „Mi azt mondjuk, hogy senki sem üdvözülhet, aki nem él a római hitben, de nem lenne rossz megengedni azt a képességet, hogy mindenki választhassa azt az utat a mennybemenetelre; mely neki tetszik“.

1778. A „papmarasztalás“ megszűnése.

Az egyházközségek és a belsőemberek között az 32