Négyszáz év 1568-1968. Emlékkönyv az Unitárius Egyház alapításának négyszázadik évfordulója alkalmából (Kolozsvár, 1968)

Az Unitárius Egyház istentisztelete és szertartásai

megy végbe. Az esketésnek sem tulajdonítunk misztikus vagy szentség jelleget. Célunk az, hogy a házasulandók előtt a családi életre vonatkozó isteni kinyilatkoztatást előtárjuk, azt megmagyarázzuk, s az abból folyó kötelességeik teljesítésére figyelmüket felhívjuk, a hűségeskű szövegében foglaltakat a lelkűkre kössük. Az esketés szertartási sorrendje: alkalmi ének, fohász, majd textus, esketési ágenda, ima, úri ima, az esketési formula és a megáldás.

13. Temetés

A temetés hitfelfogásunk szerint nem arra való, hogy a halott sírontúli állapotát befolyásolja. A temetés a halott koporsója mellett, de nem a halottnak szól, hanem az élőknek. Célja: a halál fogalmának helyes értelmezése; a halott életének pozitiv

kiértékelése,

nevelőértékű tartalmának kiaknázása; a gyászolók vigasztalása; Isten hatalmának érzékeltetése; az örökéletbe vetett hit elmélyítése; a halál utáni ítélet tudatosítása; a végbúcsú megrendítő hangulatának pozitív és építőmederbe való terelése.

Megkülönböztetünk: háznál, templomban és a sírnál végzett temetési szertartást. Ezek között csak szertartási különbség van. A temetési szertartás menete: ének, ima, közének, textus, halotti beszéd, búcsúztató, ima, áldás és ének. Temetéseinken számos népi szokás is érvényesül.

Az unitárius istentisztelet és szertartás lényegét legjobban Jézusnak a következő tanítása foglalja össze:

,,Az Isten lélek; és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Ján 4: 24.)

104