Szabó Árpád (szerk.): Négyszáznegyven év 1568-2008. Az Unitárius Egyház alapításának négyszáznegyvenedik évfordulóján (Kolozsvár, 2008)

Andrási Benedek: Az újraindított Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium története

AZ ÚJRAINDÍTOTT szere ÚRI UNITÁRIUS GIMNÁZIUM TÖRTÉNETE Az OBG Vezetőtanácsa ugyanakkor azt a határozatot is meg­hozta, hogy a ballagás ez évtől kezdődően külön történjen, így az akkori XII. osztály, az újjáalakulástól kezdődően először, 2006. júni­us 15-én külön ballagott. A tanévvégén Makkai-Ilkei Ildikó lelkész­nő áthelyezést nyert a bencédi egyházközségbe, és a püspök Laka­tos Sándor lelkészt jelölte ki utódaként. A 2006/2007-es tanévet már 22 saját tanárral kezdte meg az iskola, elemi szinten beindult az első osztály; gimnáziumi szin­ten, mind a négy évfolyamon voltak osztályaink, és líceumi szinten kilencedikben beindult a teológia-intenzív angol osztály mellett a természettudományok osztály is. Az évi eseménynaptárban 62 ren­dezvény szerepelt, emellett külön az Iskolahét programja, melynek keretén belül sor került a diákigazgató-választásra is; így egy napig a diákok vették át az iskola vezetését, és ők tartották a tanórákat is. Az első diák-igazgató Palkói Zalán-Koppány XI. osztályos tanuló lett. Lakatos Sándor lelkész ideérkezése után felvette a kapcsola­tot a Molnár István Múzeum képviselőivel, ennek eredményekép­pen az iskolahétre sikerült összegyűjtenie a régi megmaradt tabló­kat, fényképeket és gimnáziumi anyagokat, melyekből egy kiállítást nyitottunk a Díszteremben; ugyanakkor minden osztályról és az egész iskola diákságáról fényképek készültek erre a kiállításra. Az iskolahéten Sándor-Zsigmond Ibolya muzeológusnő előadást tar­tott a régi unitárius gimnáziumról, majd átadta a múzeum ajándé­kát: Arany János 1876-ban iskolánkhoz kézzel írt levelét. 2006. december 21-én az iskola Vezetőtanácsi ülésén elfo­gadták, hogy az iskola ezentúl a Berde Mózes Unitárius Gimnázi­um nevet viselje, és egy hosszú engedélyeztetési folyamathoz fogott hozzá a cél elérése érdekében. Március 15-én a székelykeresztúri ünnepség keretében And­rási Benedek aligazgató tartotta a szószéki szolgálatot, majd a város főterén ifj. Bartha Alpár XI. osztályos diák mondta a központi beszé­det. Ezt követte a nyíregyházi testvériskolánk diákjainak Nem há­lói

Next

/
Thumbnails
Contents