Szabó Árpád (szerk.): Négyszáznegyven év 1568-2008. Az Unitárius Egyház alapításának négyszáznegyvenedik évfordulóján (Kolozsvár, 2008)

Andrási Benedek: Az újraindított Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium története

ta jóvá a tanfelügyelőség az első osztály beindítására vonatkozó ké­résünket; a versenyvizsga alapján Bartha Márta lett a tanítónő, aki­nek feladata volt az első osztály megszervezése. Andrási Benedek aligazgató helyére a püspök Makkai-Ilkei llidkó lelkésznőt nevez­te ki a vallásórák megtartására. Hozzáfogtunk az iskola technikai adottságainak a fejlesztéséhez: számítógépek, fénymásolók, CD-le­­játszók vásárlása. Megalakult az első Szülői Bizottság (eddig közös volt az OBG-vel); a kórus tevékenysége Nemes Annamária zeneta­nárnő érkezésével új lendületet kapott. 2005 decemberétől kezdődően Hargita megye kísérleti me­gye lett az új tanügyi rendelkezéseknek megfelelően, és ennek ke­retén belül kiemelt státussal kísérleti iskolává váltunk. Óriási nehézséget okozott az ötödik osztály megszervezése, mely nagy feszültséget eredményezett a székelykeresztúri iskolák között, mivel vidékről csak egy gyerek jelentkezett és székelyke­resztúri negyedikeseket kellett toboroznunk a másik két iskolából, hogy beindulhasson az osztály. Az ügy kapcsán az OBG feljelentette az Unitárius Gimnáziu­mot a Tanfelügyelőségen, majd beindult egy negatív sajtókampány ellenünk, mintegy előrevetítve a szakadást a két iskola között. 2006. áprilisában az Egyházi Képviselő Tanács elfogadta gim­náziumunk vezetőtanácsának azon döntését, hogy iskolánk ezentúl a Báró Orbán Balázs Unitárius Gimnázium nevet viselje. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség azonban visszautasította a kérést, arra hi­vatkozva, hogy a városban már működik egy, az Orbán Balázs nevét viselő iskola. 2006. áprilisában dr. Szabó Árpád püspök látogatást tett az iskolában, arra kérve a két iskola igazgatóságát, hogy április 20-ig beszéljék meg a két iskola jövőjére vonatkozó problémákat. Április 26-án az OBG igazgatója és aligazgatója (Gergely György és Szabó Miklós), valamint az Unitárius Gimnázium igaz­gatója és aligazgatója (Varró Margit és Andrási Benedek) megbe­szélést tartottak, melynek keretén belül Varró Margit azon kérdé-159

Next

/
Thumbnails
Contents