Szabó Árpád (szerk.): Négyszáznegyven év 1568-2008. Az Unitárius Egyház alapításának négyszáznegyvenedik évfordulóján (Kolozsvár, 2008)
Popa Márta: Az újraindított Kolozsvári Unitárius Kollégium története
AZ ÚJRAINDÍTOTT gán, amelynek alapján a 2002/2003-as tanévtől újabb négyéves ciklusra nyertem megbízást. Céljaim közül a következőket említem meg:- Őrizni és továbbadni hagyományainkat, megőrizni azt a szellemiséget, amely az egykori Unitárius Kollégiumot jellemezte. Ünnepi műsorral emlékezni valamennyi egyházi és történelmi eseményre.- A reáloktatás beindítását, s ezáltal az unitárius diákok létszámának, valamint az iskola színvonalának emelését.- Az önálló tanári kar kialakítását. Ezért fokozatosan igyekeztem katedrákat biztosítani és a tanárokat gondosan kiválogatni. A tanári írásbeli versenyvizsgát a próbatanítás előzte meg. A bizottság több órát is meghallgatott, s a végén együtt értékelte ki az eredményt. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a diákok véleményét is figyelembe vettük. Több esetben is megtörtént, hogy egy évi tanítás után jöttünk rá, hogy a tanár nem volt alkalmas iskolánkban tanítani. Ezért csak egy próbaév után kaphatta meg az egyházi beleegyezést a végleges alkalmazásához.- Az elemi és gimnázium osztályok bevezetését.- Tehetségápoló körök megszervezését. Tanáraink a tanítási programon kívül külön foglalkoznak a tehetséges tanulókkal, akik aztán különböző megyei, országos, sőt nemzetközi versenyeken mérik össze tudásukat a többi iskola diákjaival.- A humán osztályok fejlesztését. Olyan opcionális tantárgyak bevezetését szorgalmaztuk, amelyek a törzsanyagban nem szerepelnek, de igen fontosak a humán szakosítás szempontjából. IX. osztályban beszédkultúrát, X.-ben szövegtant, XI.-ben néprajzot, XII.-ben világirodaiamat és képzőművészetet tanítanak, az angol nyelvet négy órában, a németet két órában oktatják a szaktanárok.- Az ösztöndíjrendszer kidolgozását. Ebben a rendszerben nemcsak a tanulmányi eredményeket vettük figyelembe, hanem pontokat adtunk a közösségi munka különböző területein végzett tevékeny részvételért is. 131