Szabó Árpád (szerk.): Négyszáznegyven év 1568-2008. Az Unitárius Egyház alapításának négyszáznegyvenedik évfordulóján (Kolozsvár, 2008)
dr. Kovács Sándor: Az erdélyi unitarizmus történeti vázlata
irányzatokat, amelyek különböznek a Luther-Melanchthon-Kálvin típusú protestantizmustól. Révész értelmezésében „egyházaknak az unitárius és hasonló szellemű vallásközösségeket csak tágabb és nem tulajdonképpeni értelemben nevezhetjük, a megszokásnak hódolva. Igazi egyház csak ott van, ahol teljes hittel, fenntartás nélkül vallják a Péter hitvallását: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" (Máté 16:16), mert csak ebben a hitben van meg az a kőszikla, amelyre az Úr akarja építeni anyaszentegyházát (Máté 16:18). Ahol pedig a Szentháromságról és a Krisztus istenségéről szóló egyházi tanítást mindenestől elvetik, ott tulajdonképpen ezt a kősziklát vetik el."3 A 16-17. századi Erdély sokszínű vallási világát bemutató törekvésünkben aligha tévedünk, ha a Williams-féle tipológiát követve a radikális reformáció egyik hajtásaként mutatjuk be az UNITÁRIUS EGYHÁZ történetét. Az Erdélyben meghonosodó antitrinitarizmus az Erasmustól nagy ösztönzéseket kapott evangéliumi racionalizmus talajában gyökerezik, azonban a konfesszionalizálódást jelentékenyen befolyásolták anabaptista és spiritualista tendenciák is.4 A 19. század Jakab Elek által képviselt romantikus, és Kanyaró Ferenc nagyon apologetikus történelemszemléletétől némiképp eltávolodva5 el kell fogadnunk, hogy az antitrinitarizmus erdélyi elterjedésében, az autochton elem mellett, jelentékeny szerepet játszott az olasz emigráció néhány jeles képviselője is.6 Dolgozatunk kronológiai felépítésében a Ferencz József-Vári Albert, illetve ezek nyomán a dr. Erdő János és a Kedei Mózes által is használt kronológiát követtük.7 A dolgozat tudományos apparátusának aránytalansága az Erdélyi Unitárius Egyház történelme egészének feldolgozatlanságából ered. Amíg a 16-19. századi források értelmezésében jelentős nemzetközi eredményekre támaszkodhatunk, ugyanezt nem mondhatjuk el a 20. század második felének történéseiről. A kutatás feladatát nem csak a kommunista diktatúra dokumentumait őrző levéltárak egészen a közelmúltig tartó zárlata, hanem az ún. oral history fontosságának teljes figyelmen kívül hagyása is ne-100
