Ferencz József: Unitárius kis tükör. Az Unitárius Egyház történelme, hitelvei, szertartásai és alkotmánya (Kolozsvár, 1930)
I. Történeti rész
séget megnyernie s így kimondották, hogy Krisztus örökkévaló és egyenlő lényegű Isten az Atyával. Ariust száműzték a birodalomból, könyveit elégették. Azonban ez a 'győzelem csak látszólagos volt. Arius hívei nem nyugodtak meg a döntésben s sikerült a császárt meggyőzniök arról, hogy a küzdő felek közül Arius vallotta az igaz hitet. Ezért a császár visszafog idta az egyházba, míg Athanasiust különféle vádak alapján megfosztotta a püspökségtől. Azonban Arius, mielőtt ünnepélyesen visszavették volna az egyházba, hirtelen meghalt. Halála után rövid ideig szélcsend állott be. Azonban Konstantin halála után, amikor egyik fia, Konstantius került a trónra, az arianizmus ismét föllángolt s .maga a császár is erre a hitre tért. Utána, Julián ésValeyis császárok alatt, az áriánizmus szabadon fejlődhetett. Azonban már az utána következett Theodosius szigorú rendeleteket adott ki az áriánizmus és annak hívei ellen. A niceai hitvallást visszaállította, sőt Konstantinápolyba 381- ben egy újabb egyetemes zsinatot hivott egybe, hol a szentlélek istenségét s annak imádását kimondatta. így alakult ki a szentháromság tana, vagy trinitáriz ms, amely, szemben az unitárizmussal, sok ideig a kereszténység központi hittétele lett. Ugyancsak Theodosius engedte meg, hogy a mindinkább erősödő keresztény egyház magát ,.katholikus"-nak vagy egyetemesnek nevezhesse. Azonban Theodosius császári hatalma nem tudta teljesen megsemmisíteni az áriánizmust. A gothok között a kitűnő Ulf Has püspök, aki az általa feltalált betűk segítségével a bibliát lefordította goth nyelvre, annyira elterjesztette ezt a hitet, hogy ezek a VII. századig megőrizték ezt. s csak birodalmuk 1 hanyatlásával hanyatlott vallásuk is. Még tovább fennmaradt a longobárdok között, akiknek a hatalmát Nagy Károlynak csak a VIII. század végén sikerült megtörnie. A hagyományok szerint Erdélyben még az 1000-dik év körül is voltak áriánusok. Azonban a paulicianusok, katharok, bogumilok, patarénok, valdensek felekezete többé-kevésbé az áriánizmusból táplálkozott. Ha nem is tudjuk mindenütt nyomon követni, de azért az egy Istenség hite fennmaradt egészen a reformációig. 10