Biás István (szerk.): Unitárius egyháztörténeti adatok (1619-1866) (Marosvásárhely, 1910)

Rövidítések

31 jelen való esztendőben Martiusnak első napján emlí­tett néhai édes uram is lelkét édes Teremtőjének, a kitől az vette volt, nékem és árva gyermekeimnek elfelejthetetlen szomorúságainkra, életének 57-ik és a szt. házassági együttvaló létünknek 30-dik esztendejé­ben szép csendességben és mintegy mély álomban megadá. Kinek is meghülemedett tetemei nem kíván­ván más egyebet, az utolsó és tisztességes eltakari tásnál, Mlgs jó Uraim s Atyámfiái tetszéséből azon utolsó tisztességtételt rendeltem jobbágyfalvi pusztás házamnál ezen folyó esztendőben júniusnak 4-ik nap­ján reggeli nyolcz órakor véghez vitetni oly móddal, hogy ottan az halotti ceremóniák elkezdődvén con­­sequenter csak kézen vitetni fog a test az ő örökös szállására, a csikszentmártoni igen közel való tem­plomban. Mely is, hogy annyival tisztességesebben mehessen véghez, kérem a Mlgs Gróf Urat, a Mlgs Asszonynyal együtt, a megirt napra, órára és helyre magát keresztényi szeretetinek megbizonyítására ma­gát megalázni méltóztassók. Kivánom ebbeli úri jó­akaratját örvendetesebb állapotokban a Mlgs Gróf Úrnak megszolgálni és kivánom, hogy Isten minden szomorú változásoktól a Mlgs Gróf Urat oltalmazván tartsa meg sokáig örvendetes jó egészségben. A Mlgs Gróf Úrnak Jobbágyfalva, 20. Maii. A. 741. Boldogtalan árva állapotom szerint becsülettel való alázatos szolgálója Árva Sárosi Ilona. Czím: Méltóságos gróf Széki Teleki Sándor úrnak stb. Szeben, Gy. o.

Next

/
Thumbnails
Contents