Tóth György: Az Unitárius Egyház Alkotmányának vázlatos jogtörténeti kifejlődése - A"Keresztény Magvető"füzetei 10. (Kolozsvár, 1933)
lemmel s akarattal traktáltattak, folytattattak és együtt igazittatlak szembetűnő haszonnal, ...1 A további részletezést — jogtörténeti szempontból — mellőzhetem, mert a lényeg a püspök nyilatkozatából szabatosan tör előre: a külső és belső rend együttes tanácskozása és határozása. b) Az egyházkörök. A köri közgyűlések alkotmányos összeállításánál e korszakban sem lehet sem a presbiteri rendszer, sem a képviseleti rendszer kifejezett alkalmazását felismerni. Az egyházköri közgyűlési szervezet e korszak elején még mindig a papok, kántortanitók és nemesek egyházköri közgyűlése volt a nép képviseleti vagy az egyházközségek presbiteri rendszerű képviselete nélkül. A levéltári anyag rendszeres feldolgozása nélkül azt nem lehet pontosan megállapítani, hogy az egyházköri közgyűlés, mint egyházkormányzati terület, mely években miként fejlődött, azonban a tények azt igazolják, hogy e korszak vége felé (1778—1850) már az egyházközségek gondnokai is a köri közgyűlés tagjai. Ez már az egyházközségek választása folytán kijelölt személy, aki az egyházközségi hívek képviselőjének is tekinthető. A jellegzetes az, hogy egyházunkban a presbiteri elv, vagy a presbyteri rendszer a legkönnyebben és minden veszély nélkül a legkorábban és legteljesebben a köri közgyűlésben lett volna megvalósítható s ennek dacára a köri közgyűlés fejlődött a leglassabban egyházalkotmányunk nagy feladatok megvalósítására hivatott szervévé.2 Nem hagyom azonban figyelmen kívül, hogy minden imperium nyomása a legrettenetesebben a vidékre nehezedik reá. 1 E gondolatok világosan állítják élőnkbe, hogy egyházunkban a világi elem a Consistoriumban és a synaton a papi elemmel együtt tanácskozott és határozott, nem mint az erdélyi református egyházban. Ez a püspöki felszólalás nyilvánvalóvá teszi, hogy a Generale Consistorium és Synodale Consistorium rendszeres működése mellett a református 1709 és 1713 évi szebeni szervezet szóhangzatának megfelelően 1729-ben megszervezett „Ecclesiastico-Politicum Consistorium“ rendszeresen nem működött és jelentősége abban ismerhető föl, hogy a megelőzőleg tisztán papi jellegű egyházi testületeket vegyes jellegű (papi és világi) testületekké formálta át. 2 A consistoriális egyházigazgatás folyómányaként a püspök az esperesen át érvényesítette hatalmát. 25
