Tóth György: Unitárius egyházi törvények a papválasztásról. Jogtörténeti tanulmány (Kolozsvár, 1910)

UNITÁRIUS EGYHÁZI TÖRVÉNYEK A l'APVÁLASZTÁSRÓL.9 szabad tér volt tehát az egyház beléletének alakulására évszá­zadokon át. A szabad szellem képviselői azonban sok mindenben a nép-lélek kívánságának a kielégítését helyezték előtérbe és nem egy intézményt fogadtak el és tartottak meg a múltból, csakhogy az egy igaz Isten magasztos eszméjét megmenthessék. Papválasztásunk is az akkori kivánalmaknak megfelelően alakult. A lelki-élet élése abban az időben korszellem volt, mint ma a gazdasági élettel kapcsolatos soeialismus. A tömeg volt az úr és vezére csak az lehetett, a ki a tömegnek irányt szabni tudott. Az egyház emberei tehát nagy lelki felsőbbséggel kellett viseljék azt a sorsot, a mely a többségnek valóságos vándor­­apostoloskodás volt. Az unitárius hit apostolai sem voltak kivé­telek. Erre mutat a „marasztalás“ rendszere. Maradhattak, ha marasztották és mehettek, ha menni akartak. És ez a papra, esperesre és püspökre egyaránt érvényes szabály volt. Miké L. igy jellemzi: „Valamint a püspöknek és esperes­­leknek évenként bucsuzniok kellett s a főtanácsnak és Egyház­­köri gyűlésnek joga volt más püspökét és esperestet választani, igy az Eklézsiák és belső emberek közt is azon viszony állott fenn régen, hogy minden évben ki kellett nyilatkoztatni mind a belső embereknek: maradnak-e tovább'?, mind az Eklézsiá­nak : marasztalják-e, vagy nem őket.?“ 1 1 Kézirat: 111. §. Ezzel kapcsolatban jelezni kiváltom, hogy a marasztalás formájában éven­ként megújuló püspökválasztásra nézve a következő egyházi törvényeink voltak: I. a) Miké szerint a világi tisztviselők akkori szokás szerint évenként búcsúzni tartozván, ez átszivárgóit az egyházi életbe is. A püspökmarasz­­talás tehát eleinte szokáson nyugodott. b) Az 1751. évi januárius 16.-án Kolozsvárt tartott főtanács és az ugyan­azon évben június 12.-én Árkoson tartott zsinat valamelyikén szerkesztetett a „Zsinatról való Instructio“, azaz a zsinattartás ügyrendje. Ennek 11. pontjá­ban, előzőleg az „os ecclesiae“ (közszónak) könyörgéséről rendelkezvén, ez áll: II. Elvégezvén, a Generalis Nótárius ül a templomban levő asztal mellé és ha a Superintended akar, vagy megengedik búcsúzni s a tem­plomból ad censuram kimenni, az atyafiak judiciumokat, visszajővén, pro­­núncialja". E rendelkezésből nyilvánvaló, hogy a marasztalás korszakában a bucsuzás elvileg a püspökre nézve is fennállott, azonban a bucsuzás mellőzé­sének elhatározásáról egyúttal a marasztalás is kifejezésre jutott. c) A püspök buesuzása 1787-ben, a D.-Szent-Mártonban VI/16.-án tar­tott zsinaton lett eltörölve Lázár István liiisögi esküjének letétele alkalmával Tiz évvel később, mint a papmarasztalás,

Next

/
Thumbnails
Contents