Báró Petrichevich Horváth Kálmán elnök urnak a Dávid Ferencz-Egylet központi Választmánya gyűlésében tartott BESZÉDE (Kolozsvár, 1899)

Pedig szomorú dolog temetésen lenni, oly temetésen, a hol az emberek boldogságát, megelégedését temetik. Hol az erkölcs hanyatlik, ott dekadencziába jut a társadalom és az abból alkotott állam. Az erkölcs a társadalmi élet főtámassza, mely hatalmas arányaiban összetartja az állam épületének ezernyi darabból álló, szövevényes szerkezetét. Ha kimozdul helyéből ezen támasz, vagy megtörik a reánehezedő nagy súly terhe alatt: összehull az egész emberi alkotás és annál nagyobb lesz a pusztulás — minél inkább bámulhattuk annak azelőtti nagyszerűségét.

Ez nem képzelet alkotta feltevés, hanem a való élet által bebizonyított tény, mit a történelem minden lapja bizonyít, a Krisztus előtti időktől mostariig.

így emelkednek és pusztulnak el a Krisztus előtti legrégibb időtől kezdve jelen korig az egymás nyomdokába lépő birodalmak, melyek mind egy-egy szakasza a világtörténelemnek, melyeknek terjedelmét fél és egész évszázadok és évezredek jelzik, magukon hordván azon megdönthetien igazságnak bizonyítását, hogy az államok élete lakosainak erkölcsi erejébe kapaszkodik kúszó indáival, azokból emelkedik föl a világ bámulatára és onnan bukik a mélységbe, midőn az emberekben kifejlődött bűn és aljasság erjedése a végfeloszlás jeleit hordja magában.

Ezek tanúsítják, hogy az államok hatalmuk tetőpontján, művészi virágzásuk zenithjén akkor állottak, midőn ezen magaslatukra magokkal vitték a jó erkölcsök zászlóját, melyet büszkén hordottak követendő jelvényül maguk előtt. E jelvény letüntével aláhanyatlott az állam és helyükbe mások jöttek. Az ezen igy egymást követő, feltűnő és elvesző országalakulatok eseményei alkotják a történelmet.

Mert minden változik az életben, minden emberi alkotást alámos az élet folyamának szünetet nem ösmerő, a rombolásba ki nem fáradó hullámverése, úgy ami az idő viharának ellentállani képes és a mi a megpróbáltatások •csatazaja után még tündériesebb fényben ragyog: az az erkölcsileg örök-szép, mely átható melegével beözönli az emberek lakta helyeket szegényét-gazdagát egyaránt és