Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)
V. Ezerkilencszázhuszonnyolc - VI. Ezerkilencszázhuszonkilenc
tárius Közlöny újabb ifjúsági melléklete látott napvilágot, ezúttal attól független, gépelt kiadásban. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban szerkesztett, önálló elnevezés nélküli17 öt oldalas nyomtatványt Balázs Ferenc és Szent-Iványi Sándor állította össze. Lelkészi hangvételű köszöntőjével maga Boros György indította a lapot, s a fiatalok boldogsága, megelégedése érdekében figyelmükbe ajánlotta a benne közölt terveket és tanácsokat. Az, aki részt vesz a kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Kör által irányított ifjúsági munkában, a legnagyobb jutalmat nyeri el: érezni fogja, hogy jobb és boldogabb ember lett, mint azelőtt volt - írta. A lap többi része tulajdonképpen Isten országa fő cím alatti munkaprogram, amely az ifjúsági egyletek működését kívánta segíteni. Ennek bevezetőjében néhány általános irányelvet fogalmaztak meg. A konferencia utáni időszak célját abban látták, hogy az egyes helyeken megkezdett munka máshová is átterjedjen. Ehhez az ifjúsági kör helyenkénti megalakulása és a hasznosan eltöltött téli munka szükséges. Eme téli tevékenység segítésére szolgált a lap tetemes részét kitevő részletes programtervezet és vázlatrendszer, amely 10 összejövetelre tartalmazott használható anyagot. A vázlatok elvi gerincét képező alaptéma lesz az 1929. évi „nagy gyűlés” tárgya is, hiszen a konferencia munkája csak úgy tud igazán hatásos lenni, ha azon a küldöttek már az adott témákból felkészülten jelennek meg. Eme helyi szintű felkészítés sikere érdekében néhány gyakorlati tanácsot is adtak. A gyűlések idősebb résztvevőit figyelmeztetni kell, hogy az ifjúsági kör a fiatalok Isten országa önálló munkásaivá nevelésének helye, azon tehát a korosabbaknak ajánlott a csak hallgatókként való megjelenés. Az összejöveteleket rövid társasjátékkal ajánlott kezdeni, ezalatt a tagok tréfás kedvüket kielégíthetik és az est további munkájába már komolyan be tudnak kapcsolódni. Az ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni, főként a hozzászólások jegyzetelése fontos, a jegyzőkönyvek kivonatát fel kell küldeni a szerkesztőségbe, hogy azokból a továbbiakban anyagot lehessen meríteni. A munkaprogram legfontosabb kérdése: mi szükséges Isten országa felépítéséhez? A válasz: ép test, ép lélek, szépség, tudás, szeretet és vallásos élmény. Hogy ezek külön-külön mit jelentenek az ifjúság életében, a tíz gyűlés anyaga tulajdonképpen azt részletezi, így az ép testhez szükségesek: sportolás, tisztálkodás, kintlét a jó le17 Neve tulajdonképpen ez: Az Unitárius Közlöny Ifjúsági Melléklete. 89