Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)
X. Ezerkilencszázharminchárom
Isten-diktálta könyv s annak minden szava „majdnem igaz”, ez utóbbival már csak egészen kevesen tudtak azonosulni. Balázs Ferenc unitarizmusa a baloldalt képviseli: nem hisz Isten személyességében, s általában többet „okoskodik”, mint imádkozik. Balázs Ferenc mindenben talált Istent: kőben, fában, fűben, emberben - s legkevésbé ott, ahol mások keresték: a mennyben. Az Istent közelebb szerette volna hozni az emberhez, hogy az valóban jelentsen is valamit számára - az embert pedig arra kérte, hogy mindenben az Istent lássa s ezáltal mindenben a jót és szépet szolgálja. Elsősorban az ember a fontos, nem az Isten - s ezzel a gondolattal kissé az amerikai humanisták közé lép, akik viszont ezt az Istent meg is tagadják ráadásul. O nem: ő maga hisz Istenben, imádkozik is hozzá néha, de úgy gondolja, hogy az Isten milyenségénél sokkal fontosabb: az Isten valóban célokat és feladatokat adott az embernek, leikébe pedig képességet, hogy azokat meg is valósíthassa. Ezek után a hozzászólások végülis egészen egészséges képet tudtak kialakítani. Az unitarizmus eme kettősségét természetesnek vélték: a Balázs Ferenc hite képviseli az unitarizmus útjának azt az oldalát, amelyen túl, kifele már istentelen pusztaságok szele fújdogál, az Iván Lászlóé pedig az ellenkező oldal, amely mentén az ortodox vallások tömkelegé lökdösi egymást. A kettő közti útnak számtalan árnyalatú változata van ugyan, de azok mindenike unitárius vallást jelent. Még az idősebb konferenciázók is egyetértettek abban, hogy a fiatalság ez újszerű értelmezése nem veszélyes a történelmi unitarizmusra nézve. Az igazi unitarizmus éppen az ifjúságtól várja azt, hogy önzetlen, örökké elégedetlen legyen, s jóindulatú törekvéssel mindig egy jobb, a jövőbe inkább beleülő vallást teremtsen. A két előadás és a kiegészítő hozzászólások fantasztikus hangulatot teremtettek, és a jelenlevők elhatározták az elhangzottak könyv formájában való megjelentetését. Délután csak úgy repült át a feldobódott csapat Bágyonba, „hogy mint szomszéd egyházközséget, ezt se hagyják látogatás nélkül”. Itt a Csongvay Lajos-féle áhítat után Pálfi Márton tanár Aranyosszéki népköltészet címen „élvezetesen” gúnyolta ki azokat a költői törekvéseket, amelyek a valódi népköltészet elpusztítására merészeltek törekedni. Este ismét Kövend, a tábortűz melletti hangulat kulcsszava ezúttal is a kurucnóta lett volna - de ismét eleredt az eső, maradt hát újra a kultúrház. 203
