Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)

VII. Ezerkilencszázharminc

ta lezárását a késői időpont miatt másnapra halasztották. Este aztán mégis Csongvay Lajos brassói segédlelkész mondott imát, vacsora után szintén vetítés volt: Balázs Ferenc a körúton megismert népek vallási szokásait mutatta be.. Augusztus 30-án reggel Lukács Sándor „könyörgött”, majd Gyergyai Judit előadásban vázolta fel az erdélyi unitárius lányok problémáit. A lányok ifjúsági munkába való bevonására a szülők megnyerése is szükséges, ehhez a nőszövetségek segítő véleménye­zése kell. Előnyös lenne megalakítani külön leányköröket is sajátos kérdéseik rendezésére - mondta. Délután a résztvevők Bölönbe látogattak át „missziós kirándu­lásra”, ahol a templomban tartott vallásos ünnepélyen Lőrinczi Lász­ló imája után Vajda Béla a vidéki kapcsolatok fontosságáról szólt, ifj. Kovács Lajos szavalt, Balázs Ferenc Ifjúság és vallás címen olvasott fel. Lőfi Ödön bölöni lelkész az egyházközség és a falu történetét vázolta, amelyet a helybeliek maguk között büszkén „unitárius Ró­ma”-ként emlegetnek: ő maga is szülöttje lévén emelkedett hangon utalt a község nagy kiterjedésére, sok erdejére és nevezetes történel­mére. A templom előtt a jelenlevőkről csoportkép készült - „egyet­len bizonyíték néhány jelen volt ifjúról.”23 Néhány mókamester - ide Bede Emil és Ferencz József mellé Szabó Samu szerényen magát is besorolja - szórakoztatása töltötte ki az időt a gyalogséta alatt. Az esti program újból filmnézés volt, a Balázs-sorozat folytatása. Vasárnap délelőtt, már ismét Nagyajtán, Mikó Imre az unitári­us ifjúság új útjáról beszélt - gondolatai alapul szolgáltak a konfe­rencia későbbiekben elfogadott határozatainak, lásd ott. Az utána kö­vetkező istentiszteleten Kővári Jakab prédikált, templomozás után itt is csoportos és egyéni fényképezés volt, a felvételek mára már odavesztek. Délután Borbély András a magyarországi unitárius ifjú­ság 8 éves munkáját ismertette. A konferencia az ekkor kezdődő közgyűlés keretében24 egész sor indítványt és határozatot hozott. Ilyenek voltak az alapszabály módosításának jóváhagyása, a „Regátba” szakadt unitárius fiatalok gondozásának terve, a külföldön tanuló akadémiták megbízása az er­délyi ifjúsági mozgalom népszerűsítésére, az ifjúsági daloskönyv ki­adása, a fiatalság helyzetének felmérése kiküldött kérdőívek alapján, konferenciák szervezése középiskolások számára, mozgóképek vetí-23 Értsd: máshol nem nagyon lehetett látni őket. 24 A szóval: közgyűlés, ekkor találkozunk legelőször egyetemes unitárius ifjúsági vonat­kozásban. 127

Next

/
Thumbnails
Contents