Benczédi Pál: A Dávid Ferenc-Egylet története (Kolozsvár, 1935)

nelem köréből, a papnövendékek a teol. tanulmányok köréből tartanak előadásokat, a jogászok pedig szintén a saját tanúlmá­­nyuk köréből s amellett az egyes gyűléseken szavalatokkal is közreműködtek az egyes tagok. Az ifjúsági egyletben az 1900-as években elnökök voltak: Mikó Imre, Pap Domokos (aki egy nagyon fontos munkatérre: az egyháztörténelem művelésére hívta fel a figyelmet), Szentmártoni Kálmán, Kelemen Lajos, Abrud­­bányay Ede, Borbély István és Sándor János, utóbbi évekig vi­selte e tisztséget. Ha nem is éppen a kormányrúdjánál, de a vezetésben mégis résztvettek és az egyleti munkában kiválóan működtek még az említetteken kívül: Kovács Kálmán, Bedő Gábor, Bodóczy Sándor, Árkosi Tamás, Kiss Sándor és Ütő Lajos stb. Az egyleti munka az életre való készületben, eszményi cé­lok megvalósításában merült ki. Az egyletben beszéd tárgya volt a nép nevelésének gondolata is, sok szó esett az úgynevezett »Szabad egyetemiről, amelynek keretében a nép számára el­juttatható lenne a kultúrának nagyobb áldása is, de ezeket a kérdéseket abban az időben rábízták a papokra és tanítókra, mint a népnek hívatásos nevelőire. Az Ifjúsági Kör az 1910 évi nagy ünnepélyen még műkö­dött, a kör nevében Sándor János fiatal tanár üdvözölte is az anyaegyletet, de a világháború tövében megszűnt, vagy legalább is nem találjuk semmi nyomát, hogy aztán a háború befejezése után megújúlva és megerősödve támadjon fel. A világháború nemcsak nagy gyászt hozott az emberiségre a sok millió kiontott élet és eltiport boldogság árán, hanem ta­núságokat is. Egyik legnagyobb tanúlság az, hogy a nép veze­tői, az úgynevezett értelmiség meg kell találja a kapcsolatot a falú népével, a nemzet többségével, a vallásfelekezet tagjaival s közös szellemet, felfogást és a kultúra iránti állandó kapcsola­tot ki kell építeni. A D. F. Ifjúsági Körének ez volt a háború után a helyes kiindúlási pontja. Ezen a téren kiváló munkássá­got fejtettek ki Gyallay Pap Zsigmond »A nép és az intelligencia« és Mikó Imre: »Á magyar falú és a nemzetiségi kérdés« című munkájával. Az említett és más ifjak buzgó és lelkes munkájá­val, megszervezik 1927 évben az egyetemes unitárius ifjúságot azzal a gondolattal, hogy az unitárius ifjú, legyen akármilyen foglalkozású, földmíves vagy pedig a legmagasabb végzettség­gel bíró, érezzen együtt egymással s fejlődjön ki az a tudat bennük, hogy egy fajnak és egy vallásfelekezetnek a fiai. Az Ifjú­sági Kör ez időben történt teljes újjáaiakúlásának vezére Szent- Iványi Sándor volt, aki abban az időben jött haza amerikai ta­­núlmány útjáról. Nem feladatunk, hogy e nagy reményekre jogosító egye­sület teljes munkásságával foglalkozzunk, de azért megemlítjük, hogy ez egyesületben kiváló szervező munkát végeztek. Szent- Iványi Sándor cluji, Balázs Ferenc cheai, Máthé Sándor sácueni, 55

Next

/
Thumbnails
Contents