Benczédi Pál: A Dávid Ferenc-Egylet története (Kolozsvár, 1935)
Pénztárnokok voltak: Ütő Lajos, Hadházy József, Nagy Béla, Mátyus Gergely, utóbbi jelenleg is pénztáros. Egy egész kis kötet telnék ki abból, hogyha méltathatnók a D. F.-E. zászlója alatt 50 év alatt kifejtett munkát. Fokozatosan a falú munkáját is átszervezték a D. F.-Egyleti munkába és ma így is folyik az mindenütt. Külön nevezetessége e körnek, hogy 1933. évben megalakult a D. F. 1.-Egyesületnek egyházköri fiókja is, amely nyári időszakban 1—2 összejövetelével a különböző egyházközségekben unitárius napok rendezését az unitárius öntudat fölébresztésére lelkesedéssel folytatja. A D. F. Nőkszövetségének tagozata pedig több helyen jót tesz a szegényekkel; segélyezi az iskolákat és díszíti a templomokat. Az egylet sok énekeskönyvet helyezett el a templomokban, különösen az 1890—1900 években. Az egylet lelkes és fáradhatatlan vezérszelleme Dr. Boros György ezt a fiókegyletet is kétszeri látogatásával, illetve előadásával segítette hivatása teljesítésében. Egyszer Blajon, máskor pedig a Dicosánmartinban tartott nagyobbszabású ünnepélyen szabad-előadást, mely előadások igazán feledhetetlenné tették azokat a napokat. Az ötven év a tárnava-micai körben is értékes munkát hozott létre s minden reményünk meg van rá, hogy elmélyedve haladnak tovább a régi nyomokon. Az egylet jelenlegi tisztikara a következő: Elnök: Dr. Szathmáry Gyula; alelnök: Gvidó Béla; titkár: Bartók Endre; pénztáros: Mátyus Gergely. 12. A mure§köri D. F.-Egylet. A mure§köri D. F.-Egyletnek is igen szép története van. Tárgu-Mures, a székely főváros sok kiváló unitárius férfiút vonzott magához, a mure§körben pedig igazán nagy papok voltak s így az egyleti élet csaknem megszakítás nélkül mindig igen élénk volt s az ma is. Az egylet élén mindig kiváló férfiak állottak, az úgynevezett belső emberek pedig lankadás nélkül munkálkodtak a zászló becsületéért. Az egylet még l£ 85-ben megalakult. Elnöke Szentiványi Gyul^ kir. ítélőtáblái tanácselnök lett, alelnöke Kelemen Albert, a kiváló esperes, titkár a mindig munkás Fazakas Lajos. Fazakas Lajos egy év múlva lemond és Májay Gábor lesz a titkár. Szentiványi sem viselte sokáig az elnökséget mert megválasztása után egy év múlva kúriai bíró lett és a körből Budapestre távozott. Utána rövid ideig Filep Kálmán lett elnök, de hamar elhalván, nehány évig Fekete Gábort nyerték meg elnöknek. 1896-ban Fekete Gábor Clujra megy táblai elnöknek és az állásáról lemond. Helyébe Schuller József törvényszéki elnököt választják meg, de csak egy évig viselte e tisztséget és Bedő Dénes követi őt szintén egy évig, mert Bedő Dénes egy év múlva meghal. Ezután, 1908-ban jut az egylet ahhoz a szerencséhez, hogy Dr. Péterfy Áron ügyvédben állandó elnököt nyerhetett, aki 49