Felolvasások a Dávid Ferencz Egyletben. A Dávid Ferencz Egylet Udvarhelyköri F. E. közgyűlésén H.-Oklándon 1906. június 14-én - A Dávid Ferencz Egylet udvarhelyköri fiókjának kiadványai 2. (Kolozsvár, 1906)
— 12 A nők szerepe vallás-erkölcsi életünkben. (Különös tekintettel az egyházköri Dávid F. fiók egyletekre és azoknak nőtagjaira.) Nemrégiben egy festőművésznek lakásán járván, ott egy ugyan egyszerű, de eredeti felfogású és az emberi hivatást egy pár ecset vonásban igen híven kifejező képet láttam. A férfi és nő állanak szemben egymással a képen, kezetfogva. Míg a másik kezében a férfi kenyeret, a nő pedig virágot tart és kínál. Úgy van ! — elmélkedtem magamban a kép láttára — valóban úgy van. Egyik oldalon a kenyér s ennek megszerzésében az esznek és kéznek, testnek és léleknek együttes munkája : ez a férfi. Másik oldalon a virág, melyben gyönyörködik szemünk, lelkünk; a szív, mely a legszebb virágokat termi : a szeretetnek pihenést és enyhületet, ihletet és lelkesedést adó virágai; ez a nő. S valóban ez a nőnek, az asszonynak hivatása. Azon nagy testben, a melyet emberi társaságnak nevezünk, a nő szerepe az, a mi az emberi testben a szívé: hogy vért, élénkséget, elevenséget, színt adjon; hogy társának, a kenyér szerzőnek költészetet, színt árasszon az élet prózájába ; pihenést s. a pihenésben felújulást szerezve, ekképpen a gyöngeség támasza legyen az erőnek. Ám, ha ez így van, hogyne volna akkor szerepe, hivatása a nőnek a vallás és erkölcs terén ?! Azon a téren, a mely éppen a kedély, az érzés nemesítésének tere; a hol főként teremnek a szeretetnek melegséget, ihletet, lelkesedést nyújtó virágai ?!.... A kérdés most már csak az, ho^y milyen mérvű, mily irányú lehet e szerep a vallás erkölcsi világban s nevezetesen: a mi vallás-erkölcsi életünkben. S éppen e kérdés az, mellyel jelenleg foglalkozni akarok. De hadd indokoljam pár szóban e kérdés jogosultságát és illetőleg említsem meg az okot, a mi ennek föltevésére és vizsgálódására indított. Ki az, a ki ne ismerné korunknak egyik leggyakrabban fenn forgó kérdését, az u. n. nőkérdést ?! Sőt ki az, a ki ennek jogosultságát több tekintetből el ne ismerné ?! Hiszen nem egyszer igenis mélyen járó, nagyfontosságu okok vetik azt felszínre, a melyek között nem kevesebb foglal helyet, mint a lét és önnfentartás kérdése. Ha nemis éppen oly mélyre ható okokból, de tény az, hogy fölmerült és meg van már a mi egyházunknak is a maga nőkérdése. Fölmerült és kezd kialakulni. Nemcsak hogy megalakult a mi kis világunkban egy új világ: a „Nők Világa" de e világból már apostolok is támadtak: valóságos élő, mozgó és pedig valljuk meg — igen élénken mozgó nőafostolok. Sőt ez apostolok már leveleket,
