A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
III. Felolvasó ülés
38 keresztény eszmét feltalálja mindenütt, szétszórtan az egész világon ... keresztül-kasul, átszürődve az összes felekezeteken és vallásokon... s igy minden magas és humánus törekvésnek jogot adva egyúttal a „keresztény“ jelzőre, Krisztus vallását ugyanazokkal az érvekkel emeli egyetemes vallássá, mint az unitárizmus! S felismerve óriási értékét, megdönthetetlen erejét és igazságát, nyugodtan és bátran vezeti abba a haladásnak és fejlődésnek áldott szellemét, hogy ezáltal ismét ugyanazokkal az érvekkel és fogásokkal biztosítsa a kereszténység örök életét — mint az unitárizmus. Bebizonyítani akarva, hogy Jézus megváltó vallása nem külső, czeremoniális hit, hanem élet, melyet különösen az intelligencziának kell hűségesen végigélnie, ha azt akarja, hogy az az elnyomottabb rétegekre is megváltó hatással legyen, felkarolja Jézussal a szegények, a nyomorultak dolgát; töri a fejét, hogy hogyan lehetne azokon gyökeresen és véglegesen segíteni, minden gyengeségüket, hibáikat a társadalom gyarlóságának, rossz példaadásának tulajdonítja és minden tekintetben üdvös reformokat sürget. Mindig az evangéliummal kezében és szivében szinte gyermekes naivsággal követeli a vagyonnak felosztását, a törvényszékeknek és bíróságoknak pedig egész komolyan czitálja, hogy: „ne ítéljetek — hogy ne ítéltessetek“.. Ezeket, mint sok más egyéb elvét, lehet méltán utópiának, túlzásnak, rajongásnak nevezni, de semmiesetre sem keresztényellenes eretnekségnek! Akaratlanul is a protestantizmus eszméjéhez csatlakozik, midőn dicsőíti és valóságos szentségnek tartja a családi élet magas elvét. Egész tűzzel magyarázza annak mély erkölcsiségét és gyönyörűen érvelve, folyton szembeállítja azt a modern világ léha életmódjával, melynek megakadályozására, gyökeres gyógyítására ismét kivihetetlen, elérhetetlen — de mindenesetre krisztusi: „nem e világra“ szóló reformokat tervez. Valóban, midőn a nagytudásu, mély logikájú emberbarátnak ezen csodálatosan naiv, gyermekiesen tiszta eszméin el-elgondolkodom — mintha mindig és mindig jobban kezdeném Krisztus Urunknak azon ideálisztikus eszméjét érteni, hogy ha minden bölcseség, minden tudás és haladás mellett is, sziveinkben olyan romlatlanul tiszták nem maradunk, mint — a biblia kifejezése szerint — „a gyermekek“, bizony nem igen érhetjük el lelkűnkben a „mennyeknek“ tiszta országát. Megborzad a háborús világtól és szinte kétségbeesetten harczolva ellene, hirdeti szóban és írásban a nagy igazságot, hogy nem keresztény az a nemzet, nem Krisztust követő az a világ,
