A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)

III. Felolvasó ülés

36

És ez az igazság, valamint az a tény, hogy az eszme magában is milyen rendithetlen erős keresztény alapot és* jelleget képviselhet — talán még soha frappánsabbul nem nyilvánult, mint éppen Tolstoj Leó egyénisége, élete és működése által.

O maga a megtestesült tagadás, a mint a misztikus, dogmatikus kereszténységről van szó, de egész a fanatizmusig ragaszkodik Jézus eszméihez és a legkisebb mondásig, a legutolsó szóig megköveteli, hogy a társadalom azokhoz minden körülmények között hü legyen! Sőt az igen tisztelt közönség bizonyára tudni fogja, hogy ez az erős, krisztusi eszméken alapuló elvitázhaiatlanul keresztény jelleg, mely úgy egyéniségében, mint egész irodalmában, tevékenységében bámulatos módon nyilvánul — csak 50 éves korára, vagyis éppen akkorra fejlődött ki a maga teljességében és nagyszerűségében, midőn már Tolstoj az élet iskoláján keresztülvergődve, teljesen megszabadult az elfogult nézetek és dogmák nyűgétől és elméje, lelke, szive úgyszólván készen állt Krisztus magasztos evangéliumának befogadására!

Természetesen ebből én kénytelen vagyok ismét azt magyarázni, hogy e szerint nemcsak hogy nem szükséges a dogmatikus hit a keresztény jelleghez, hanem az attól való megszabadulás szinte elkerülhetetlen feltételévé válik az igazi és legmagasabb „keresztény“ fogalomnak.

Átkiizdötte Tolstoj is — sok más embertársával együtt — a bigottságnál kezdődő és a hitetlenségnél végződő lelki harcznak minden fázisát, mig végre óriási szelleme és határtalanul nagy szive, minden segitő kéz nélkül, saját magától jutott a lélek egyszerű egyistenhivéséhez és a krisztusi eszme iránti rendithetlen bizalomhoz. — És mégis, hogy Tolstoj, nagy szellemi képessége daczára, ily bámulatos későn, majdnem az emberi élet végén jutott ahhoz, a bár fenségesen tiszta, de éppen ezért nagyon egyszerű és természetes, szinte kézzelfoghatóan magától értetődő állásponthoz, melyet más, sokkal kisebb lélek, sokszor sokkal hamarabb és kisebb harcz után ér el — csakhogy persze nem tudja azzal az ékesszólással kifejteni és különösen azzal a hatalmas erővel és tudással mások javára fordítani — annak okát én két körülményben látom, melyeknek mindegyike magában véve is elég arra, hogy a felvilágosodottságot és tisztánlátást korlátozza!

Az egyik akadály az orthodox egyház nevelése, mely ha egyes lelkeket nem is vezethet félre és nem is sötétíthet el egészen, de a philosophiai hajlamot, a magasabb igazságok utáni vágyat, a láthatatlan dolgokban való látni tudást, vagyis inkább