A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
III. Felolvasó ülés
28 Az Isten adjon a megszomorodottaknak vigasztalást! Ő ezt a mondást gyakran hallotta, de nem tudja alkalmazni boldogtalan feje. A felháborodott lakodalmas nép jól elpáholja s aztán kioktatják, hogy máskor, ha ilyet lát, rikoltson: ijjuju ! Utóiért egy mészárost, ki egy sereg disznót hajt. Nosza elrikkantja magát: ijjuju! A disznók szerteszaladtak, a mészáros eldöngeti s ez is kioktatja : máskor inkább kiáltsd azt: az Isten áldja meg egy helyett kettővel! Meg is fogadja a tanácsot; ezt kiáltja oda egy gazdának, ki a buzavetés közül tépegeti a tövisét, bogáncsot. — Máskor inkább segits, ha ilyet látsz, oktatja a gazda. De előbb jól eldöngeti ez is. Persze hogy segít két verekedő embernek, kik egymás haját tépték. Ő hol az egyik, hol a másik haját tépi, minek természetes következése, hogy a verekedő atyafiak nekiesnek s az ő haját tépik. És igy tovább. Csak figyelmesebben kell vizsgálnunk a nép meséit, valamennyinek megtaláljuk a gyökerét a mindennapi élet ezer meg ezerféle dolgában. A legtöbb meg nem is kívánja tőlünk e különös figyelmet, nyilvánvaló a mindennapi élettel való szoros kapcsolat. A szegény ember dolgozni nem akaró feleségét, ki azért lustálkodik, mert ő gazdag leány, nem figyelmezteti, hogy dolgozzék, e helyett folyton a macskát biztatja: dolgozz, macska! Az asszony nevet az urán. Hogy kívánhat ilyet a macskától! Nap nap után telik, a macska a megparancsolt munkából semmit sem végez el. Most jön a büntetés. Megveri a macskát. Meg ám, de úgy, hogy a felesége hátára köti s úgy veri a macskát. Erős kúra, de meggyógyul az asszony: most már tudja, hogy neki kell dolgoznia, nem a macskának. Hát a földi hatalmasságok, s ezek közt a legnagyobbak : a királyok nagy hatalma hányszor vall kudarczot a szegény, de elmés, furfangos, bátorszivü emberek cselekedeteivel szemben ? Valóságos bohózatbeli alak az a király, kinek minden prüsszentését lovas legények viszik hírül az országba s aki nem mondja: „adj Isten egészségére“, — halál fia. Csak egy akadt az egész országban, a csillagszemü juhászlegény, a ki nem áll kötélnek. A király elé viszik, mindent elpróbálnak vele, de hasztalan. Többféle módon akarják megtörni a makacsságát, előbb szép szerével, aztán tömlöczbe vetik medvék közé s igy tovább, de nem lehet rajta kifogni: bátorsága és furfangos esze mindig megmenti a bizonyosnak vélt haláltól. Addig nem mondja: adj Isten egészségére, mig a király neki nem adja a lányát. Végre is a király beadja derekát. Csak azért, hogy ne legyen országában egyetlenegy ember, a ki az ő prüsszentését ne köszöntse. Mikor aztán a lakodalmi ebédhez ülnek
