A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)

I. Felolvasó ülés

11

univerzumot, feloldozva érzitek magatokat az alól, hogy arra gondoljatok, a ki titeket teremtett“. („Reden über die Religion.“ Apologia.)

Hát e szavak, úgy hiszem, erre a mi ideges, vajúdó és minden szertelenség iránt’oly fogékony korunkra is felette találók; dehogy idáig jutottunk, hogy a vallás legalább látszólag annyira hitelét vesztette, annak nem korunk oka első sorban, hanem mondjuk ki nyíltan: maga éppen az egyház, vagy helyesebben az egyházak.

Súlyos, komoly vád: igazolni tartozom. S minthogy a keresztyénség legitim letéteményesének, mint egyházat, mint theologiai világnézetet, előbbi fejtegetéseim alapján, a reformáczió egyházát tekintem, bizonyításommal annak körén belül fogok maradni.

Megemlítettem már, hogy a reformáczió theologusait egyéni meggyőződésükön kivül egy nagy apologetikai érdek késztette arra, hogy bárha hitelvi szempontból egészen az evangéliomra mentek is vissza, de tanelvi szempontból csak az őskatholikus symbolumokig, mert csak igy tudták vagy legalább gondolták beigazolhatni, hogy ők és nem a római pápai egyház az őskeresztyén katholiczitás jogos leszármazottjai és képviselői. Igaz ugyan, hogy hit és élet egyedüli normáló elvéül és zsinórmértékéül az írásban foglalt Igét állítva oda, szükségszerüleg az Igét tették ama symbolum megítélő mértékévé is: ámde figyelmen kivül hagytak egy igen fontos dolgot, azt t. i., hogy a Szentirásban különbséget tegyenek a között, a mi valóban Jézustól való s a között, a mi már csak Jézusról szól; más szóval nem különböztették meg a tiszta Jézusi evangéliomot Pálnak, Péternek, Jánosnak s a többi tanításaitól. Nekik a teljes írás Istentől egyaránt ihletett volt, quoad verbum, s minthogy a Jézus által az üdvösség egyedüli alapjává és feltételévé tett személyes élő hit elvét a legmélyebben, a legvilágosabban és legmeggyőzőbben Pál apostol fejtette ki: nem véletlen, hogy a reformáczió első sorban Pál tanítására ment vissza, sőt úgyszólván teljesen ebbe élte magát, erre építette fel tanrendszerének a váltságra vonatkozó egész világnézetét. Viszont az őskatholikus symbolum christologiája első sorban és közvetlenül a János evangélium Ao'yog spekulácziójára megyen vissza, e magában véve fenséges apologetikus iratra, mely azonban a keresztyén igazságot, Krisztust magát, az alexandriai hellenistikus bölcselet világnézetében szólaltatja meg s e réven azt a plátói metaphysika elemeivel szaturálja. Vagyis, hogy a dolgot tisztán formulázzuk, a reformáczió visszament ugyan a keresztyénség ősforrásáig, a Szentirásig s már evvel magával óriási szolgálatokat tett a keresztyén vallás ügyének, szemben az ezt holttá