A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)
IV. Felolvasó ülés
51 egyháznak sincs annyi nagy embere a régmúltból, mint épen e „tagadó“-nak csúfolt legkisebbnek; mert a mi egyházunk nemcsak a saját prófétáját tartja nagynak, hanem előtte minden humánus czéln munka, mely jóhiszemüleg a közjó érdekében akart vagy akar valaha létre jönni — még ha a mi felfogásunk szerint bálid ütött volna is ki, vagy rosszul sikerülne a jövőben — a nemes és becsületes szándék miatt nagynak és elismerésre méltónak tűnik fel. Hogyne volnának előttünk azok a szellemek nagyok, kik bátor, úttörő munkájuk által — a továbbfejlődés szent törvénye alapján — a mi fenséges Egyisten hitünkhöz, szabadelvű vallásunkhoz segitettek bennünket! És valóban ha végiggondolok kétéves egyleti múltúnkon, én igazán nem tudom megállapítani, hogy mikor és mely alkalomkor volt templomunk keresztényibb hangulatban?!! Akkor-e, midőn a mi egyházunk oszlopos tagjai az unitárizmus egyszerű tanai által emelték lelkünket Krisztushoz? vagy akkor, midőn a más felekezetek egyházi emberei szerencséltettek bennünket magas színvonalon álló felolvasásaikkal és áthatva a testvéries érzettől, egy csodás varázs által megszállva, szinte úgy éreztük, mintha Jézus Krisztus is közöttünk ült volna . . . A mi a második pontot illeti, működésünknek humánus voltáról szólva, bizony a jótékonyságot — a mint már említettem — egyházunk, egyletünk főképen csak emberségesen szabadelvű eszméi által, ezeknek jókedvű adakozásában gyakorolja, mert hála Istennek ezekből bővebben rendelkezik, mint az anyagiakból, de hát azzal biztatjuk magunkat, hogy hiszen Jézus Krisztus is eszmékben — eszmékért élt és mégis talán épen ezen eszmék kíséretében, ezen eszmék hangoztatása következtében — 5 kenyérrel és 2 hallal képes volt egy egész nagy gyülekezetei kielégíteni ... Lehetetlen azonban, hogy meg ne említsem, miszerint menynyire nem bízik a nagyközönség egy része a mi szabadságot hirdető eszméink humánus voltában, attól tartva, hogy az általunk hangoztatott rohamos czivilizáczió, folytonos reformáczió előbb-utóbb még az Istenbe vetett hit alól is „czivilizálja“ vagy „emanc.zipálja“ a világot s ekkor mi lesz a lelkek nyugalmával! Ismét csak azt felelhetem, a mit már annyiszor volt alkalmam felelni, hogy mi unitáriusok nem féltjük az emberiséget a hasonló veszedelmektől. Mert a mi kis felekezetűnk — erős filozófiai hajlamai mellett — rendithetlenül hivő felekezet! ! Nem ugyan a dogmákban, hagyományokban, csodatettekben hisz, ha-4*