A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)

II. Felolvasó ülés

beszédének és a régi időtől fogva bevett vélekedéstől elszakadni nem emberi erőből vagyon, hanem Istennek kiváltképpen való cselekedete, melybe az ő bűneit bepecsételi, az ő lelkének általa hordozza úgy, mint ő juhait az ő szavának hallgatására szoktatva.“ „Bizonnyal nehéz a testnek és e világi bölcs emberek előtt szidalmas annyi atyáknak magyarázatjától. conciliumától, sok esztendőtől fogva felépített háromság Istentől elállani. Nehéz atyánkfiainak szidalmát és czivakodásokat elviselni, de mind­ezekben győzelmes a hit és szeretet, melyet a Krisztus az ő igéiben a híveknek az ő szivökben gerjeszt és támaszt.“ A Dávid felfogása szerint a hitbeli igazság alapja a szent­­írás. Számos nyilatkozatából az tetszik ki, hogy reformátor tár­saival együtt igen nagy súlyt helyezett a biblia betűjének a te­kintélyére. A kor felfogását követte, de ebben is reformálta ön­magát, mert átlátta, hogy csak igy tisztíthatja meg a vallás alapigazságait a rájok tapadt hibáktól. „Nem pozdorjábdl, nem szalmából építjük hitünknek vallá­sát, hanem az egész derék szentirásnak folyásából, melynek az ő folyása és ereje oly hatható, hogy a kősziklákat is meg­rontja, el, be, szinte a velőbe hat és az emberek gondolatját kettémetszi“* Ha valakit érdekel a nagy lelkek belső világa, a Dávid Fe­­renczé meglepi. Az Isten dolgaiban oly mélységesen elmerül, az emberek előtt oly egyszerűen szól, hogy naiv nyíltságával és tisztaságával lep meg. Úgy látjuk, hogy magával mindig tisztában volt, mert Isten előtt tisztán állott. De bántotta, hogy lépéseit az emberek hibáz­tatták, szavait roszra magyarázták. Egyik legújabb modern bírá­lója súlyos vádakkal terheli, mert azt a törekvését, hogy az egyház szakadását meg akarta gátolni, nagyravágyásnak, az egész erdélyi püspökség gazdag jövedelmére való áhitozásnak tulajdonítja, megfelelő bizonyítás nélkül. Legenyhébben szólva, méltatlan vád. Eszünkbe jutnak azok a szörnyű vádak, a melyekkel ellen­felei, — modernek és régiek — a Luther jellemét igyekeztek feketére festeni. A legkisebbek közé tartozik az, hogy őrült volt. Luthert nem kellett védelmezni, Dávidot igazolja élete. Midőn az istenegység védelme érdekében a szó- és tollharczot föl kellett vennie, fájdalmasan nyilvánítja egyik jóltevője — Mikola Fe­­rencz — előtt: Kegyelmed bizonyságot tehet, mennyire nem 21 * Rövid útmutatás 2. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents