A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
VI. Felolvasó ülés
Es jöttek az idők teljében Bölcs Megváltók, nagy szellemek, Kiknek szivében volt az éden, S nem ajkukon a szeretet. Fény és áldás volt életük, De örök sorsuk mindenütt — Mindenkoron, — maró eczet, meg Bürök, börtön, vérpad s kereszt lett. S foly a harcz még ma is. Örökkön! Ádáz tusa jó s rossz között. Minden kis porszemet a földön, Oh, mennyi köny s vér öntözött! Tavasz ha jön : virága fáj . .. Dermedt, zord még mindig a táj. S hol a nap egy kis fényt melenget: Virág tövén kígyók sziszegnek. Minden nagy Eszme, szent Hitelvünk, Egy-egy égő vértanuság. Ott van a mi Dávid Ferenczünk, Ott Déva vára, Golgotánk. A haló port rég sir fedi, De mi halhatatlan, isteni: Kitört abból, mint üstökös lobogva — Bevilágítva késő századokba. Ne csüggedjünk! A tavaszfényben Lesz, dal, virág, illat, remény. Kell, hogy az éden visszatérjen, Uj napfénynyel a hit egén. Pihenjetek csak vértanuk . . . ! Sírotok lesz majd az az ut, Melyen kigyúl az Elet, az igazság ... A béke ... szeretet... a Hitszabadság.../ Murányi Sándor.
