A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
V. Felolvasó ülés
61 Idegen helyen laknak; idegenszerü a Karácsony. A babért és magyalt össze sem szedik. Más vidéken pihen édes atyjok hamva, magányosan s ha nyílik is majd ibolya a hanton, ők már nincsenek azon a vidéken. A helycsere és az idő, úgy látszik, enyhítették a borongó fájdalmat, mert ennek a kellemes órának örömét nem akarják megrontani képmutatással. Az anyagi gondok is kíméljék meg Karácsony-estét, mely oly kedves előtte. Legyen az ünnepélyes, mint a múltban vala. De nem vad kedvteléssel, sem habzó kupával óhajt ünnepelni. Minek a régi szokást megtartani, ha már értelme nincs f Étiek, játék, lakoma, hárfa, fuvola, táncz nem kell neki, csak az uj világ reménysugara éleszti őt valódi örömre Kimért pályájokat fussák meg a születendő világok s derítsenek reánk jobb jövőt ! ! (105.) * * * Az ó-évvel szűnjön meg az emésztő fájdalom elveszett kedveseink miatt. Ne legyen itt gazdag és szegény. Köszöntse az uj évet az egész emberiség jogainak érzetében. Szűnjön meg a pártoskodás. Terjedjen a nemes életmód és törvénytisztelet. Gond, szükség, bűn, hitetlenség, közöny messze távozzanak . . . Szűnjön meg az én keservem. Hadd köszöntsük a jövő dalnokát. Rang és születés kiváltsága, dacz, ócsárlás mind, mind szűnjenek. Uralkodjék a szép, jó és igaz szeretete. Szűnjön meg a járvány, a pénz-imádás, a végnélküli harcz. Legyen örök béke . . . Legyen hü és szabad minden ember, nemes szivü és szolgálatra kész. Sötétség réme akkor nincs a földön. Immár királyi székben ül a Messiás. (106) * * * És valóban Tennyson, az »In Memóriám« halhatatlan szerzője mint szivvel-lélekkel vallásos ember, mély tiszteletet érzett és tanúsított Krisztus iránt. Az ő tanításaiból mentette életbölcseségét s alig talált szavakat a hegyi beszéd magasztalására. Ha nem is, értett mindenben egyet a Kereszténység dogmatikus rendszerével, de azért ő is, éppen úgy mint Krisztus, arra törekedett, hogy a jövő vallása ment legyen a különböző confessiok versengéseitől. Vele együtt imádkozunk mi is a krisztusi eszméknek az egész világra kiterjedő diadaláért, hogy a szálló igével elmondhassuk: »Krisztus hazája széles e világ.« Mert a legnagyobb művészet mégis csak az ő titka marad; t. i. az élet művészete. Ezt a magasabb szempontot, a korát megelőző, megdicsőült emberiség eszményét fejtette ki Tennyson örökbecsű stanzáiban. Örök emléket állított nemcsak felejthetetlen Arthurjának, hanem az angol költészetnek is, melynek Shakespeare mellett, ő egyik legihletettebb képviselője.
