A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)

V. Felolvasó ülés

44

atyjuk a tudós Sharpe Sámuel után — kinek nevét a British Muzeum is megörökítette, mint az egyptomi osztály egyik berendezőjét — jelentékeny vagyont örököltek. Szerény, igénytelen modoruk pedig nem sejteti, hogy a tudós atya leányait is a tudományokban nevelte. Tudnak latinul, olaszul, kissé görögül is, Miss Matilda a francziában is behatóbb tanulmányokat tett, Emilia pedig annak idején héberül is megtanult, hogy édes atyjának tudományos kutatásaiban buzgó segítsége, ugyszólva titkára lehessen. Ismereteik és olvasottságuk azonban tisztán tudományos és vallásos müvekre terjed ki, teljesen hiányoznak olvasóasztalukról az irodalom világi hiúságokkal foglalkozó termékei.

Számos testvér közül csak a 2 nővér él már a Highburytéren álló tágas, nagy házban, melyben még szüleik laktak. Életmódjuk, konyhájuk is a legegyszerűbb s a két jó lélek olyan keveset törődik azzal, ami az asztalra jön, hogy csak annál meghatóbb volt az a kedves gondoskodás, melylyel Miss Emilynek arra is volt gondja, hogy kedvemért a tea mellé reggel sonka vagy tojás, délután egy kis finomabb sütemény, narancsmarmelade is kerüljön.

Itt nem mulaszthatom el, hogy meg ne említsem, milyen buzgó tagja a két Sharpe nővér azon egyesületnek, mely Angliában a szeszes italok élvezete ellen küzd. Asztalukról természetesen száműzve van a bor vagy sör s még azt is bűnnel határos megtévelyedésnek tartják, ha valaki teáját rummal issza. Ezt a csaknem fanatizmusig menő gyűlöletét a szeszes italoknak mi el sem képzeljük; magam is csak utólag sajnáltam, hogy akaratlanul olyan rósz napokat szereztem a jó öreg kisasszonyoknak azzal, hogy megérkezésem utáni első napokban, minden ebéd- és vacsorához gyanútlanul elővettem azt az üveg szegszárdi vörös bort, amelyet orvosunk tanácsára magammal vittem az útra, főleg az azon őszön járványos kolerára való tekintettel s meg kellett ígérnem, hogy első időben, mig meg nem szoktam az angol konyhát, nem iszom tiszta vizet. Még kinálgattam is a Sharpe kisasszonyokat belőle, hogy Ízleljék meg a magyar bort, nem is gyanítva, hogy milyen kínszenvedést okoz nekik az a látvány, hogy asztalukon naponta megjelenik egy — boros üveg. Csak az tűnt fel, hogy minden alkalommal kérdezgették, szokom-e már az angol konyhát. Előzékeny vendégszeretetüknek igen magas fokát mutatja az, hogy még sem tiltakoztak a boros üveg ellen, valószínűleg miután orvosi rendeletet emlegettem.