A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)

IV. Felolvasó ülés

Elő most ti, ifjak, élet virágai;

És ti, Árnyországnak letördelt bimbai,

Kik, mig itt voltatok, az édent laktátok: Kiknek a földi lét nem volt teher, átok! Szóljatok, intsetek, nem fáj az enyészet ?

Apa, anya, kedves, nem hiányzik néktek ?

— Osszhangzó jeladás mindnél csak azt vallja: Hogy amit itt hagyott, többé nem fájlalja.

S ti, parányi bohók, rügyek az életfán,

Nem bánt titeket se az ijesztő magány ?

Nem félitek amaz éjnek sötétségét,

A naptalan éjszak fagyos dermedtségét ?

Nem vágyódtok vissza, jó anya keblére,

Nem sovárg szivetek, szive melegére;

Oda, a két karba, mely édesen ringat ?

Felelik : »Eljátsztuk kis játékainkat.«

*

* *

Csodás, rémes világ, melynek nincsen párja, Melynek titkaival adós idők árja . . .

Bölcsek magyarázzák, felállitnak tételt: »Megsemmisül egyén, faj bir örök léttel!<

»Erő — mondja másik — a mi örökkön él!« »Nem erő, — akarat, mi szebb valóra kél!« Ám a csöndes árnyak némán mosolyognak:

Ok nyitjára jöttek, ennek a dolognak.

Mátrai B. Béla.