A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)

III. Felolvasó ülés

25

Talán épen azért tűnhetik fel sokak előtt különösnek, hogy miért választom tüntetőén külön egymástól a protestantizmus és unitárizmus fogalmát, mint a hogy azt felolvasásom czime is mutatja. De a ki behatóan foglalkozik mindkettővel és következetesen megfigyeli úgy az egyik, mint a másik lényegét, munkálkodását, magatartását, annak be kell látni, hogy bár mindketten ugyanegy hatalmas áramlatnak köszönhetik létezésüket s ennélfogva testvéri szeretettel és ragaszkodással viseltetnek egymás iránt, szeretnének is egy közös utón haladni, hogy egyetértve, egymást támogatva, annál bátrabban, annál könnyeben szálljanak szembe a közös veszélyekkel és ellenségekkel, de mindkettőnek külön rendeltetése, külön hajlamai lévén — kénytelenek egymástól elválva önállóan működni.

Mert valamint a protestantizmusnak rendeltetése, hivatása a következetes ragaszkodás azokhoz a traditiókhoz, melyeket a két hajthatatlan szilárdságú reformátor örök időkre letéíeményezett számára, szinte egyházaikba lehelve egyéniségüknek határozottságát, hajthatatlanságát, épen erre építve a protestantizmusnak megingat. katlan Sionját — ugyanúgy rendeltetése az unitárizmusnak a folytonos fejlődés és haladás, ha az is következetesen hü akar maradni nagynevű magyar reformátorához, ki maga lévén a megtestesült haladás, minden dogmát, minden egy helyre bilincselő hagyományt feleslegesnek tartva, egyedül a tökéletesedés utáni törekvést kötötte ki egyszersmindenkorra egyháza számára.

Természetesen ebből az következett, hogy a két irány, bár lassan, de mindég jobban és jobban távolodott el egymástól.

Ezek a gondolatok vezettek engem arra az elhatározásra, hogy megpróbálom egy kis felolvasás alakjában külön választva ismertetni mindkettőt, hogy a mennyire csak gyenge erőmtől telik, rámutathassak tanaiknak és tulajdonságaiknak legcsekélyebb különbségeire is, igazságosan és egyformán méltányolva úgy a protestantizmus, mint az unitárizmus erősségeit.

*

* *

A protestantizmus Istene — Luther és a többi vele egynézeten levő reformátorok helyben hagyása folytán -— a kereszténység zömének imponáló, hatalmas Istene: a csodás Szentháromság; az Atya-Fiu- és Szentlélek-Isten. Egy és mégis három. Három és mégis egy — emberi gyarló észszel fel nem fogható ugyan, de mindenesetre nagy és mély benyomást tesz az emberi lélekre és fantáziára. Az az őskeresztény Isten, ki már a második, harma