A budapesti Dávid Ferencz Egylet 1. évkönyve 1901-1902 (Budapest, 1902)

VI. Felolvasó ülés

59

Az első imádság egyszerűen az első szurából áll, a mi az Istenhez való fohászkodás a nap megkezdésekor, ép úgy mint nálunk.

Az alamizsna is a valláshozj'tartozik s annyira kötelező volt, hogy mindenki vagyonának bizonyos százalékát a szegényeknek tartozott átadni; sok ideig, kivált midőn még gazdagok voltak, erősen gyakorolták ezt a jótéteményt. Minden mecset, minden beteg-ápoló ház rendesen ilyen szent alapítványból keletkezett.

A valláshoz tartozik a jótékonyságon kivül a vendégszeretet is. Tiszteli a vendéget, még ha hitetlen is. Ha keresztény utazó üldözések elől az ő házába menekül, saját életével tartozik őt megvédelmezni, a mohammedán e parancsot mindig hiven megtartja.

Az iszlám 3-ik alapköve a zarándoklás. Evenként legalább egyszer köteles meglátogatni a szent városokat.

E zarándoklás igen érdekes mozzanat. Látunk ott kínait, közép-ázsiait, afrikait, sőt az amerikai mohammedánok is eljönnek oda. A zarándokhelyen minden ruháját leveti s csak egy köpeny1 (Ihram) vet magára s igy járja körül a szent »Kabát*. Ez egy fekete kő, mely a sok érintéstől oly simára van csiszolva, hogy az ember saját arczát is láthatja benne. Azt mondják, hogy e kő meteorit. Közelében van egy kút, a Zemzem-kut. Azt mondják, onnan ered, hogy egy Ízben a gyermek Iszmael kis bokájával a földet megütötte s ott azon helyen viz serkedt. A mohammedánok e víznek nagy csodatevő erőt tulajdonítanak. Elviszik ezt a vizet messze földre, a világ minden részébe. Magam is kóstoltam e vizet, igen sós, nagyon rossz izü. De ők szent érzületükben nagyra becsülik.

Az imádság maga igen szép, megható látványosság. Náluk minden ima több térdhajtásokból áll. Térdre esik s homlokával 5-ször a földet érinti, azután felemelkedik s térdére ül s elmélkedésbe merül.

Midőn mély elmélkedésében az Istennek odaadja magát, ez oly gyönyörű, oly megható, a minőt semmiféle más vallásnál nem tapasztaltam soha.

Az imádkozást megelőzi a szent mosás. Először a kezét, azután az arczát, a fejét, a lábát s végre a karját mossa. Még egy adomaképpen megemlítem, mi történt velem, midőn egyszer ott jártam. Azt tetszik talán tudni, hogy én álruhában utaztam be Ázgiát. Egyszer Bocharában a mosást vittem véghez. Jönnek oda az emberek s néznek engem. Hát vájjon mit nézhetnek rajtam ? Azt nézték, hogy merre nő karomon a szőr. Az iszlamnak két fele-