Boros György (szerk.): Értesítő a Dávid Ferencz Egylet 1885. augusztus 29-én Kolozsvárt tartott alakuló közgyűléséről - A Dávid Ferencz Egylet kiadványai 1. (Kolozsvár, 1885)

13 voltak még Mltsgs. Berde István és Wesselényi Miklós urak. Ez alkalmat kivétel nélkül azzal kívántuk magunkra nézve emlékeze­tessé tenni, hogy a „Dávid Ferencz Egylet“ javára az egyes fillé­rekből egy csekély összeget, 10 frt 50 krt tettünk össze. A me­lyet is, megbízatásom folytán, teljes tiszteletem nyilvánítása mellett azon óhajommal van szerencsém átadni, hogy sok ily összeg legyen Demosthenese azon öröm és lelkesedésnek, melyet ez egylet meg­születése, egyházunk jövőjére nézve előidézett a mieinkben. Csifó Salamon III. é. papnövendék. Nálunk tulajdonképpen ez egylet, ezen czim alatt, tekintélyes könyvtári birtokkal egy évtizedtől fogva fenn áll. Krónikus baja csak az, hogy morpheumos álomban szendereg, de fel fog ébredni s erejének öntudatában a hozzákötött reményeknek megfelelve, sze­repelni fog. Nincs kétségem benne, hogy körünk minden belső embere s remélhetőleg az ekklésiák is ez egyletnek tagjai lesznek. S hogy ez miért nem történhetett eddig, annak okai vannak, de koránt sem ez egylet iránti részvétlenség! Aztán tisztelt esperestünk is, hivata­láról történt lemondásával, ez ügy fejlesztésétől is visszahúzván ma­gát, valami olyanforma anarchikus állapotra jutottunk, honnan hogy miképpen menekülünk — a jövő titka. Közgyűlést egybehívni, ez idő szerint, mig a mezei munka tart, nagyon bajos. Nézetem szerint a téli vizsgálószék nyélbe ütheti a dolgot, minden ekklésiába megjelenve, a legkedvezőbb propagan­dát csinálhatja. Egy szó mint száz: nekünk ez egyletre elodázhatlan szüksé­günk van, meg kell hogy teremtsük. Igaz, hogy ez idő szerint oly sokféle s olynemü áldozatok hozására vagyunk kényszerítve, melyek elől ki sem térhetünk, hogy számbavévo gyengeségünket, csaknem kétségbe esünk; de hát meg­­felejtkezlietünk-e ezért magunkról? Nem. Oly szegények nem lehe­tünk, hogy oly szerény áldozatot, mit ez egylet fenntartása mind­nyájunktól kíván — el ne hordozhatnánk! Előre tehát kedves titkár ur! Ha lassan is, de követjük; a döntő perczben mi is ott leszünk. A győzelem kivívásában az uto­­csapatok is rendesen résztvesznek. Jánoskáivá, 1885. aug. 25. Darkó Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents