Pethő István: Hiszem az öröklétet. A betemetett kutak. Unitárius egyházi beszédek - Unitárius kereszténység 2. (Budapest, 1935)

ha belefürösztöd egész lényedet az evangéliumok választó vizében. És ebben a Krisztustengerben, melynek íze és üdítő ereje a hegy en imádkozó Jézus hulló könnye és a kereszten elfolyt vére, az evangéliumok választó vizében a test és a lélek egyszerre külön válik s mindkettő megkapja igazi értelmét. A test lepereg a lélekről. Lemossa róla a múlandóság izetlen vize és a lélek isteni szikrává erősödik benne s megkezdi diadalmas pályafutását az örök Isten áldott közelsége felé.

Krisztust pedig hit nélkül soha meg nem érthetnéd. Hogyan tudhatnál hát csak valamit is az örökéletről, ha nem hinnél? A tudásnak az örökélethez semmi köze sincsen, mert az örökélet egyedül a hit dolga és a hit öröme. Oh... az nagyszerű, mikor mi tudhatunk valamit, de hinni valamit, mint szent bizonyságot, ez kizárólag a lélek szent gyönyörűsége, amelyen az értelem legfennebb irigykedve, fanyaran mosojyog.

Én hiszem az örökéletet. S ez a hit fenséges nyugalom és mélységes tapasztalás nekem. Célja és értelme minden gondolatomnak, aranyfürdője az érzéseimnek és örök lendítő ereje az életemnek. Hiszem az örökéletet, mert ismerem már Krisztust. S ez a legnagyobb ismeret, amit most e földön elbir a lelkem. De ez az ismeret mindennél többet ér nekem, mert szent ígérete az életem beteljesülése, hogy egyszer az Istent is megismerhetem.

15