Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
V. Mózes András: A keresztény felvilágosodás diadala. Könyörgés és egyházi beszéd
51 lélek eredeti épségben kerültek ki a teremtői kézből mindig, ellátva a szép-, jó- és nemesnek dicső magvaival, melyeknek csirázhatása és gyümölcsözése csak szabad éghajlatot óhajt vala; nem is a vallásnak, az emberiség e legdrágább kincsének, az ég és föld, Isten és ember között létezhető egybefüző lánczszemnek hiányán akadt fenn a szent szövetség ; mert a vallás egy idejű az emberiséggel , s Jézus előtt is honolt vallásos érzés minden tiszta kebelben; minek való, de fájdalmas emlékű bizonyitványai a legsötétebb hajdankornak is száz meg száz istenitett tárgyai és bálványai, melyeket remegve ölelt imádása szent hevében a vakbuzgóság. Nem! oh nem itt keresendő a Jézus kora előtti élet fullasztó légkörének valódi oka! hanem azon gyarlóságban, melylyel—a helyett, hogy az ember maga is munkássá lett volna boldogságának a megjelölt iránybani haladás által, — mindanynyiszor kijátszodta az égi kéz üdvös működését az ismeret boldog hazája felé ; eltávozott a szivébe oltott szent törvényektől, feladta Istenneli rokonságának öntudatát, s támasztott egy átláthatatlan homályt, a tudatlanság vastag homályát, mely síri éjszakaként nehezedett újból szív- és lélekre, bezárta a szabad gondolkozás útját; nem engedte az értelem világának fellángolását, s a hit remegő karjaival érzéketlen tárgyakat öleltetett. Ezt bűnhödte anynyi századokon keresztül, s anynyiféle változatokban az ön irányát tévesztett nép : most külsőleg Isten büntető keze által , midőn hullámokban lel sírt egy egész nemzedék ; majd bensőleg, midőn a jó Isten mellé roszat is teremt a homályos sejtelem , melyet félve és remegve kell imádni. — S oh! ha valaki a legkisebb fáradságot veszi magának , erős lélekkel kebelében , melynek hittel ölelt, imádott eszményképe az egy igaz Isten,— kitisztázott értelemmel, melyet a lelki szabadságnak felgyuladott lángja képzett— viszszaszállani emlékezet szárnyain, mi a múltak örök viszhangja, az emberiség kiskorúságához, s fellebbenti azon gyász takarót, mely kort és népet, jellemet és életet, romokban ugyan, de felismerhető vonásokban takargat: a vastag homályt, mint rablánczot, mely az égyiptomit víz és állatok előtt térdeltette; a persával napot imádtatott, — a káldeaival tüzet öleltetett, — a kanahánbelit vagy Izrael egy részét a Báál lábaihoz lánczolSa; a vastag homályt—mondom—mely görög, római s más rajongó nemzetekkel költött isteneket tiszteltetett,—szakadozott alakban habár, de Isten választott népénél, az igaz Isten isme. rétét önmagának tulajdonitó Izraelnél is feltalálhatja ; mert vallásos fogalmuk sokféle előítéletekkel s balvéleményekkel vala párosulva, 4*
