Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
II. Ferencz József: A hit és lelkiismert szabadsága. Könyörség és egyházi beszéd
15 tapostatott, melyek az Isten képét viselő embert lelketlen géppé tették, s az úr Jézus által felszabadított kereszténységet ismét szellemi rabszolgaságba, elavult pogány szokások és szertartások s önkényesen egybeszerkesztett bitformák igájába sülyesztették! De valamint a természeti, úgy az erkölcsi világban is, minden hatás ellenhatást szül. E törvény igazolta magát, habár későre, s az emberiség hosszas sanyargatása után is, az egyház életében. A XVI-ik század hitújítása kétségkívül azon nyomás eredménye, melyet az egyház a kereszténységre, Árián püspök, Wikleff, a waldiak, husziták és minden szabadabb vallási mozzanat elnyomásával, merev következetességgel gyakorolt. Több eszélyesség és kevesebb uralkodási vágy a papság részéröl, azt bizonyosan meggátolhatta volna; de a hit és lelkiismeret szabadságának nyílt megtámadása', az emberben a szabad gondolkodás elfojtása, s az egyenjogosultság teljes megsemmisítésére törekvés fellázította az emberiség közérzelmét, ennek nehány bátor férfi kifejezést adott, s végre lön hajtva a reformáczié, mely viszszaadta a a kereszténységnek legdrágább kincsét: hite és lelkiismerete szabadságát ; megtörte a papság hatalmát, eltörölte kiváltságait, s kimondta, hogy kiki maga közlekedhetik Istenével; kimondta, hogy a hit és lelkiismeret ügyében nem ismer el semminemű emberi tekintélyt. Igen, ai! ez vala a reformáczié czélja. Azonban — fájdalom—hogy mindez inkább csak elvileg fogadtatott el, a gyakorlat nem sokára ellenkezőről kezdett bizonyítani. Isten mentsen k. ai! hogy én kevesbíteni kívánnám a reformáczié vívmányait, a történelem maga hirdeti azokat; mert a vallási és polgári viszonyok, mint test a lélekkel, egymással szoros öszszeköttetésben állván, egymásra kölcsönösen hatnak, s az ennek folytán nyilatkozott szabadabb szellem a polgári intézményekben is szembetűnik; mindazáltal éppen a történelem mutatja azt is, hogy magok a nagy nevű refomátorok sem tudtak a lelkiismeret kérdésében a kellő magaslatra emelkedni. Hogy egyebeket ne említsek, Luther kárhoztatta Zwinglit, hogy az úrvacsorát csak emlékeztető jelnek tartotta, s nem fogadta el betű szerint az irás eme szavait: ez az én testem, ez az én vérem. Kálvin segédkezet nyújtott a Servét elitéltetésére azért, hogy ez a szentháromság tanát meggyőződésével egyeztetni nem tudta. Mindkettő korlátot vetett a lélek szabad munkássága elé , melyen túl menni az ők nézetük szerint is tévelygés és eretnekség volt. Ők elismerték ugyan a szabad vizsgálódás jogát, de csak azon határig, a meddig ők már eljutottak, s igy éppen azon tekintélyt követelték magoknak, melynek
