Józan Miklós: Szemtől szembe. Rádiós beszédek és alkalmi előadások (Kolozsvár, 1943)

I. Rádiós beszédek

Az ígéret.

„Látták az én szemeim a te Idvezítödet.“

Lukács II. 30—32.

Kettős arca van az emberi léleknek. Az egyik a múlt felé fordul s annak emlékeiben elmerülve, igyekszik megőrizni és elevenségben tartani mindazokat az eseményeket, amelyek döntő szerepet játszottak akár az egyes ember életsorsában, akár a népek és nemzetek életében. A másik a jövőbe tekint s reábizva magát az Istenség vezető kezére, látja ott az Ígéret beváltását, a teljes, a tökéletes emberi ideált. És ezenközben úgy tetszik nekünk, hogy mindaz, ami a múltban dicsőséges volt, alig vészit a maga glóriájából, sőt századokról-századokra nőttön-nő annak tiszta fénye, amint időbentérben távozik. Még a komor képeknek is megvan a maguk sajátos erkölcsi fensége; hiszen ezek szolgáltatják az események hátterét s ezek fejtik meg a mi számunkra azokat a problémákat, amelyek nemzedékről-nemzedékre más meg más világításban mutatkoznak s fel-felbukkannak a mi szemeink előtt a modern világ szövevényes sejtelmeiben is, ahol sok minden a múltban leli magyarázatát, s attól nem kíván, nem tud, de nem is akar elszakadni.

A kereszténység kétezeréves múltjában sok lélekemelő és vigasztaló momentum van. Ezekre visszatekintve, nem tudjuk, hogy mit bámul-39