Józan Miklós: Szemtől szembe. Rádiós beszédek és alkalmi előadások (Kolozsvár, 1943)

I. Rádiós beszédek

mélységes életadó erő teszi képessé őket arra, hogy amíg mások örömmámorban úszva ünne­pelnek, lehorgasztott fejjel ugyan, mint a szent Megváltó, de várják, csonkítatlanul s anélkül, hogy lábszáraik megtörettetnének, várják az Élet diadalmas feltámadását. E nélkül a hit nélkül összeomlik minden, amit magunkban és magunk körül építgettünk az évezredek folyamán. Azért kérem, azért kö­vetelem mindannyiunktól, akik magyar földön, messze földön ma is velünk együtt imádkoztak, és velünk együtt dicsőitik a Seregek Urát, s ké­szek követni alázatosságban az Élet fejedelmét, hogy az apostol szavaival szólva: „Az Isten lel­két magatokban meg ne oltsátok!“ Kérlek, tartsatok ki a mondhatatlan szen­vedésekben; mert a szenvedés — amint utóbbi súlyos betegségemből én is újból megtanultam — csak erőpróba, amelyet becsülettel, türelemmel és önmegtagadással nemcsak elviselhetünk, ha­nem élvezhetjük Isten "áldottainak boldogságát, tudván, hogy „Isten az őtet szeretőknek még a rosszat is javukra fordítja“. Jó és balsorsban ez legyen tehát a mi tanulság­tételünk a Mester igazi és szent öröksége mel­lett, amelyet elkótyavetyélni nem engedhetünk. Ki áll jót érette, ki szavatol mellette, ha mi nem, mi, akik az ő krisztusi nevét hordozzuk ajkainkon — s bár hordoznék épp oly nemes kitartással áldozatos szíveinken! Mert a szép szavak kereszténysége helyett ma már a szép szívek kereszténységét várja tőlünk a világ. Üres ígéretekkel itt már többé boldogulni nem lehet. Hogyha kérdeznek a mi Mesterünk felől, nem mondhatjuk, és ne is mondjuk: „Nem is­merem azt az embert“... „Nem tudom, mit 31

Next

/
Thumbnails
Contents