A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)

53

közelebb és közelebb jutni vágyódását. Ez az igazság egy isteni kincs, melynek sáfára a lelkész; nem ismerve föld gyomrában rejlő drága érez, mit napfényre hozni és értékesíteni az ő tiszte. Az igazság maga örök, de köntösei: az eszmék és tudományi rendszerek változók. A nép óhajtja ezt s megismertetni őt óhajtása tárgyival a lelkész van hivatva, oly alakban, hogy szeresse és elfogadja. A lelkész égő lámpa, melynek világítani kell a nép előtt, mécsolaja a tudomány s az igazság forrásainak ismerése. A lelkész olyan, mint pusztában az útmutató: erre, jobbra, itt az ut. Ez az ő pályájának kötelessége; de az utat ismernie kell. A lelkész az, amik a tengeri kikötők világitó tornyai a hajós világra nézve. De hogy világíthasson, magának is világos értelemmel kell birni s mint a torony fennhelyen ál!, úgy neki is a kultuszban magas állásponton kell lennie. A lelkész az, ami a vidék és város békéje felett őrködő katonák a fellegvárakban; de mint az őrségnek, hogy tisztét teljesíthesse, a vidéket, a veszélyt és a védelem eszközeit jól kell ismernie • úgy a lelkésznek is az egyházi élet egész mezején, saját pályája tudományágaiban jártasnak s a kor vallásnak eszméivel ismeretesnek kell lennie. A lelkésznek nem szabad félnie az igazságnak sem világosságától, sem terjesztésétől; szólni kell ott, a hol szükség s nem pirulni, vallást tenni isten és emberek előtt arról, amit igaznak lenni megismert; tudnia kell, hogy nem azért gyujtatik meg a gyertya, hogy véka alá rejtessék, hanem hogy tétessék a gyertyatartóra s világítson mindazoknak, akik a házban vannak. (Máté 5. 15.) Az ilyen lelkész beszédéről mondja a szent irás: Foly mint a viz az ítélet és az igazság, mini a sebes patak. A jó papnak ma is azt mondja a nép, amit Mózes hajdan Hobábnak, szívesen marasztalván őt; »Kérlek, ne hagyj el minket, mert te tudod, hol kell megszállanunk a pusztában, légy nekünk szemünk gyanánt.« (4. Móz. 10. 31). Vagy a mivel elbúcsúztak hajdan Chrystomustól, a falukból és városokból elébe menő keresztények, midőn ő számkivetésbe indult, hol meg is halt: »Bár inkább a nap vonta volna meg tőlünk világát, mintsem a te szád hallgasson el«.

De bármily ékesen és meggvőzőleg fogjátok is hirdetni ifjú szolgatársaim, az igazságot, ezzel még csak fél munkát végeztetek. A másik része még nehezebb. És ez az, hogy minden csele-