A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)

tettel tekint mesterére, hogy az ő példaadásából magának bölcsességet meríthessen. Ország, amelynek nincs határa. Lélek, amelynek birodalma egyesíti közel s távol, magasság-mélység összes régióit. Itt nincsen első és nincsen utolsó, sem ur, se szolga, se zsidó, se görög Ez a mi nagy mesterünknek, Jézusnak álma: az egy akol és egy pásztor dicső eszméje.

S nem éppen rajtunk múlik, hogy ez a magasztos eszme még oly távol áll a megvalósulástól. Szeretem hinni, hogy minden felvilágosult, egj'eneslelkü és nyiltszivü ember rajong érte ; bár a nagy többség, ha eszmél is róla, legfeljebb utópiának, kivihetetlen ábrándnak tartja. S meg kell vallanunk, hogy a kétezer éves történelme, legalább a felszínen, az utóbbiaknak ad igazat. Számban gyarapodott ugyan és folyton gyarapszik, hatalomban és külső tekintélyben növekedett, mesés kincseket gyűjtött és halmozott fel az Egyház világraszóló czéljainak elérésére; de nem akadályozhatta meg, hogy szabadságra törekvő elemei meg ne bontsák egységesnek látszó szervezetét. Egységre törekedett, de nagy árt kívánt érte: a hit- és lelkiismereti szabadságot. S a kiknek szabadon született lelke nem volt hajlandó szolgai engedelmességgel követni az ő parancsait, azokkal szemben a kényszerítő eszközök alkalmazásában nem igen válogatott. Egységre törekedett; de czélját el nem érheté. Mert nincs se földi, se mennyei hatalom, mely akár külső, akár erkölcsi kényszer által megfoszthatná az emberi lelket legszentebb jogaitól.

A Világ-Sión, az egy akol és egy pásztor, nem is külső egységet, egyforma hitvallást, egyforma szertartást, egyforma egyházi kormányzatot jelent; hanem sokkal inkább lelki egységet, egységes szellemet, testvéries szellem-közösséget még azokkal is, akik névszerint nem a mi Krisztusunkat ismerik mesterüknek, de azért az ő szellemében élnek és az ő szellemében munkálkodnak.

A mi kicsiny anyaszentegyházunkat, mely a vallásszabadságért vívott szent harczában ezt az elvet tűzte zászlajára, méltó hely illeti meg a lelki Sionban. Ne bántson minket az, hogy keresztény testvéreink keveslik, vagy éppen kárhoztatják törekvéseinket, s mint valami mostohát ki óhajtanának rekeszteni a Jézus evangéliumának szent örökségéből. Mi bizzuk egyházunk hajóját az egy igaz Isten vezető kezére s kérjük Őt, adjon mine-