A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)

31

nem egymás ellentétei, nem egymásnak a kerékkötői, hanem testvérek, melyek egymást segítik a magasbaszállásban, emelkedésben és fejlődésben. Én tehát a korunkban elég sajnosán tapasztalható hitetlenséget, vallástalanságot nem irom kettős krétával a tudomány rovására, hanem ezeknek okát abban találom, hogy túlságosan anyagiasak vagyunk, szemünk csak a kézzel foghatókban lel gyönyörűséget és szivünk csak a világiakban keres és talál nyugalmat, boldogságot. Pedig minő gyönyörűség, minő boldogság lehet az, a mely a hit hijján van ?! Nem gyönyörűség, nem boldogság az, csupán a magunk megcsalása, mely felett igazi keserűséget akkor érezünk, mikor észreveszszük tévelygésünket. Akkor lesz a szomorú ébredés!..

Sokan meg, éppen azt tartják, hogy azért van a hitetlenség és vallástalanság, mert a hit szövétneke nem ad elég fényt, elég meleget, nem tudja az emberi lelkeket egészen betölteni.

Hát ama csodás alakok, ama szent emlékű pátriárkák, s dicső őseink lelkét, szivét betudta tölteni ? Hát nekik elég volt a fény, melynél végezzék a reájok váró feladatokat, hát nekik elég volt a meleg, melynek hatása alatt munkálták a közjót?

Keresztények, ne ámítsuk magunkat! Nem vagyunk mi már gyermekek; lássuk hát által komolyan, hogy sem itt, sem ott a baj, csupán magunkban, egyedül önmagunkban van. Hiszen lehetetlen nem éreznünk a mi szegénységünket, a mi boldogtalanságunkat, hiszen a hit nélkül csak úgy vagyunk, mint a vándor, ki gyötrő éhségét kenyér hiányában forrás vízzel akarja csillapítani.

Szükség nekünk hát újjá születnünk a hitben, melyről azt mondja Pál apostol, hogy »az olyan dolgoknak mutatója, melyek nem láttatnak« ; abban a hitben kell újjá születnünk, melyről igy szól idvezitőnk : »hogy ha annyi hitetek volna, mint a mustár mag, hegyeket mozdíthatnátok ki helyökből.»

Oh, mert a hit nélkül, ha mindenünk van is, csak szegények, szerencsétlenek vagyunk, de hittel a mi szivünkben boldogok, mert az tűrni, szenvedni is megtanít és megédesíti a lélek örömét, megszenteli a kebel boldogságát. Nem azok a valódi boldogok, kiknek sok javaik, világi szerencséjük vannak, hanem azok, kiknek hitök van . . .

Szülessünk újjá hát a hitben, abban a hitben, melynek ereje