Ferencz József: Egyházszertartási dolgozatok (Agenda) (Budapest, 1878)

Első rész: Keresztelésiek

27

kitéve, melyből ha a szabadulás szerencsésen megtörtént, kezeink önkénytelenül égre emelkednek s a ház minden tagja megkönnyült kebellel kiált fel: «Legyen hála az Istennek !» Valóban én Horatiussal ennyiben nem értve egyet, azt hiszem, hogy az embernek nincs miért tengerre mennie azért, hogy imádkozni megtanuljon : résztvevő szivvel biró embernek ezt egy szülő anya beteg ágya mellett is meg lehet tanulni. Hiszen, a ki az anyát e pillanatban látja s helyzetébe magát bele tudja gondolni, önkénytelenül ajkára kell jőni Isten szent nevének. Ha ez állapot, mig az anya az élet és halál karjába szorítva kínos jajok közt küzködik, a néző szivét meg nem döbbenti: bizonyára a tenger hullámai is nehezen bírják részvétre iránta s imádkozásra Istenhez.

De fontos egy kisded születése azon reményekért is, melyek az ő első fölsirásával támadnak a szülők keblében. Oh a remény drága ajándéka az égnek; kincs, melynek mások felett az az előnye, hogy nincs földbirtokhoz és értékpapírhoz kötve s a dúsgazdagok palotájában mint az Ínséggel küzködők kunyhójában egyformán feltalálható; e felett e remény mindazokkal közös, kik az újszülött által érdekelve vannak. «Ep az és egészséges; tán megtartja Isten örömünkre; szeme tűzzel tele, homloka nagy és derült, arczvonásai szendén szelídek ; tán egy egyenes lelkű, a becsületre sokat, tartó, jószívű ember lesz belőle» — igy biztatgatjuk egymást és mieinket a bölcső mellett; sőt mintha már minden teljesedésbe is ment volna, némi előlegezett önérzettel forrón öleljük keblünkre a kis világpolgárokat!

Nemde Atyámfiái! Keresztény szülők! ti is aggodalommal vártátok s im most reménynyel tekintetek ez ártatlan csecsemőre, kivel Isten családi körötöket ismét meggyarapitotta, annak koszorúját egy bimbóval megékesitette ? Az aggodalmakon, hála Istennek ! ez idő szerint túl vagytok, mind a szülő édes anya, mind a született kisded állapota megnyugtató; a remény pedig, a melylyel öt karjaitok közé szorítjátok, annál boldogitóbb, minél kevesebb okotok van eddigelé csalódásra hivatkozni, ügy van, nagy szerencse az, hogy a kikkel Isten szeretett, gyermekeitek mindnyájan életben vannak, hogy különösen a csecsemőkorral járó veszélyek nem zavarták meg szülői örömeteket, s ha olykor betegség látogatott is meg, ártalom nélkül ment át kicsinyeitek felett, a kik im most is vidám arczczal és játék közt fogadják kis testvérö-