Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)

1996 / 5.

Az FTC történetének első januári túramér­kőzését 1912. január elsején Berlinben játszot­ta (FTC-Preussen 7-2). Az első kontinensen kívüli találkozóra csak egy hetet kellett várni (FTC-Woking 3-2). Angol földön ez volt az első magyar futballcsapat által elért győzelem! 1914.1.1 -jén pedig spanyol földön született először magyar győzelem. San Sebastiánban: Real Sociedad—FTC 1-6! Ezen a túrán még Bilbaóban is kétszer győztek Schlosserék. A világháború és az azt követő időszak januári túrák nélkül zajlott. Egészen 1922-ig, ekkor nagy olasz túrát bonyolítottak le a mieink. Az újévi mérkőzés helyszíne ezúttal Spezia volt, 3- 1 -es Ferencvárosi győzelemmel. A túra szép mérlege 5 győzelem, 1 vereség idehaza nagy örömet okozott. 1924. újév napján ázsiai földön is sikert hozott a vendégszereplés. Konstanti­nápolyban 8-0-ás győzelmet hozott a fiúk pá­lyára lépése. A nyolcast az Altun Ordu nevű csapat kapta, de hármat a teljes török válogatott is „zsákolhatott"... 1925. január 1 -jén Modenában hullottak a Fradi-gólok (4-2). Ezen a jugoszláv—olasz portyán az FTC hatszor győzött: Belgrádban, Firenzében, Rómában, Modenában, Vercelli- ben, Cremonában! 1928 telén a Fradi története során először vett részt egyiptomi túrán. Az újév itt is sikeres volt, Alexandriában 1-0-ra győztek Kohuték. A sikeres túrán a Fradi visszavágott az 1924-es „egyiptomi csapásért”, a magyar válogatottat ért 3-O-ás vereségért. Kairóban 4-1-re győz­tek a ferencvárosiak az egyiptomi mumus ellen. 1929. január elsején ismét játszottak a fra- disták, és ezúttal is új országban. Lisszabon­ban a Ferencváros 6-0-ra verte a Belenenses csapatát. A spanyol-portugál túra mérlege: 4 győzelem, 2 vereség. A két legyőző a Bercelo- na, majd a Bentica volt. Igaz, ez utóbbi meccset nem játszották végig mert az félbeszakadt... 1- O-ás hazai vezetésnél a nézők berohantak a pályára - és szó szerint megverték a fradistá- kat... Az 1931 -es olasz-jugoszláv portyán mind­össze kétszer győztek a ferencvárosiak. A ku­darcok közepette a január elsejei nap azonban ezúttal is sikeres volt: Ferencváros-Bologna 4- 2! 1932-ben Németországban is sikeresen kezdte az új évet az ekkor tucatszám túrázó gárda (Esslingenben 8-3-ra győztek). Bizony túrázni kellett, mert a téli hónapokban a játéko­soknak különben nem tudtak volna fizetni... 1933. január elsején Párizs volt az újabb évkezdeti helyszín: Racing Paris—Ferencváros 2- 2. Ez a túra egyébként december közepén Marokkóban kezdődött (3 mérkőzés), Olaszor­szágban egy találkozóval folytatódott, majd Franciaország következett (3 mérkőzés). Hol­landia volt a következő állomás (2 mérkőzés), végül egy düsseldorfi gyötrődés (7-2-es vere­ség) zárta a 25 napos portyát... 1934 januárjában - úgy ahogy az idén is - Stuttgartban játszottak a mieink (Ferencváros— Kickers Stuttgart 2-0). Egyébként ez is egy - vegyes eredményeket hozó - hosszú túra utol­só előtti állomása volt. 1935.1.1. Portó: FC Porto-FTC 1-2! Ez a túra december 15-én Marokkóban kezdődött és január 6-án Párizs­ban zárult. Mind a nyolc meccsét megnyerte a Ferencváros! Casablancában még a szintén ott túrázó bécsi Viennát is legyőzte. Egy év múlva a párizsiak is ragaszkodtak hasonló megoldáshoz. A Fradi ott- káprázatos játékkal - 5-2-re győzte le a Viennát. A Köln vett revansot a Ferencvároson, igaz ők csak 4-2-re fizettek a németajkúakon ért vereségért. De Stuttgart 1936 januárjában is sikerhelyszíne volt a Fradinak (Ferencváros—Kickers Stuttgart 3-2). A Ferencváros első január elsejei vere­sége Lisszabonban született meg. A Sporting 1937. újév napján 2-O-ra legyőzte Toldiékat. A túra folytatása bizarra sikeredett: a Fradi 8-2-re győzött Portóban, majd 8-2-re kikapott Lisz- szabon válogatottjától... 1938. január elsején ismét Fradi-gólözön volt: Máltában 9-2-es győzelemmel közöntöt- ték Toldiék az új évet. Toldi Egyébként egyma­ga hat gólt szerzett. Egyébként az erőviszo­nyokról sok mindent elárul az, hogy a Fradi a máltai válogatottat 12—3-ra győzte le. A Fradi a túra hét mérkőzésén 55 gólt lőtt! Ha nem is ilyen nagy gólkülönbséggel, de a görög válogatottat is 5—3-ra legyőzték a mi­eink az 1939. január elsejei meccsen... 1940. január elsején Isztambulban már elmaradt a győzelem. A város válogatottja ellen 2-2-es eredmény született. Érdekes, hogy az újév első góljait egy testvérpár szerezte: dr. Sárosi György, Sárosi III Béla. Egyébként a fáradtsá­gos török túra után, útban hazafelé, még Jugo­szláviában is portyáztatták a mieinket - igaz kis csapatok ellen. Aztán a világháborús években a kis csapatok is elfogytak... Több évi szünet után 1947. január elsején Zürichben estek is­mét újévi Fradi-gólok: Bellinzona—FTC 2-2. Következett az Aarau ellen 3-3, majd Bázelben egy 2-2. A portya egyetlen sikere Locarnóban volt (2-1). Ezután ismét majd egy évtized telt el januári mérkőzések nélkül. 1956. január elsején a mál­taiak összeengedték a szintén ott túrázó BSK Belgrádot az akkor Kinizsi néven szereplő Fra­dival. Orosz évnyitó góljával, majd Vilezsál újabb találatával 2-1 -re győzött a csapatunk. A két Málta válogatottja elleni meccs azonban egyaránt döntetlent hozott. Előbb 2-2, majd 0-0 volt az eredmény. Azért egy máltai csapa­tot a Floriannát sikerült legyőzni (2-1). A Kini­zsi-korszakban ez volt az egyetlen „egzotikus" túránk... 1957-től immár ismét Ferencváros néven folytatódott a világjárás. Az első út azonban közeli állomás volt, a magyar csapatoknak ke­vésbé látogatható Jugoszlávia. A Fradi túrája decemberben kezdődött, majd januárra is át­húzódott egy szabadkai mérkőzés. 1957. janu­ár 3-án FTC—Szpartak Szubotica - az azóta elhunyt Borsos Miklós góljával -1-0... 1962-ig csend uralkodott téli túra-ügyben - de aztán robbant a bomba. A Fradi dél-ame­rikai túrára kapott meghívást. Az első három mérkőzés még decemberben a válogatottal tú­rázó kitűnőségek nélkül zajlott - sajnos a csa­pat ekkor még gólt sem rúgott: Boca Juniors 0-0, River Plate 0-1, Penarol 0-1. Aztán elér­kezett 1962. január hetedike, és a Fradi törté­netének első chilei mérkőzése. A santiagói tor­nán előbb a hazaiak híres csapata a Colo-Colo verte a Fradit 2-1-re, majd még két vereség (Botafogol—4, C. Zvezda 2-3) és így a siker­telen túrák számát gyarapítja a régen várt távoli utazás. A Fradi a River Plate csapatának csekély 18 év múltán tudott visszavágni... A különféle nehézségek és a magyar csapatok iránti csök­kenő kereslet miatt egy futballgenerációt elke­rült a téli túrázás lehetősége. 1980-ban viszont ismét gazdag túralehetőséghez jutott a Ferenc­város. Bogotában, Mar del Platán, Buenos Ai­resben nemzetközi tornákon szerepeltek Szo- kolaiék. Összesen negyven napig tartott ez a túra, amelyen 44 300 kilométert utaztak a fe­rencvárosiak! 19 le- és felszállás a repülőgép­pel, majd két teljes nap a levegőben -46,5 óra! A mérkőzésmérleg: 12 mérkőzés, 2 győzelem (Racing Buenos Aires 3-2, River Plate 1 -0), 6 döntetlen (kolumbiai és román válogatott, In- dependiente, Argentinos Juniors, Boca Juni­ors, Oriente FC) és 4 vereség. 1981-ben ismét dél-amerikai túra, de már „csak" hét mérkőzéses és azok is februárban voltak. A Fradi mindenesetre jól szerepelt és szép trófeával tért haza erről a távoli túráról. Az elmúlt 15 évben több amerikai útja nem volta Ferencvárosnak és a január elsejei mérkőzések is csak régi emlékként élnek. A Fradi január elsejei napon utoljára 41 éve játszott - Málta szigetén... ÚJÉVI MÉRKŐZÉSEK-JANUÁRI TÚRÁK...

Next

/
Thumbnails
Contents