Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)
2000 / 9.
TRIBUN 3 1967. december 12. Az Albert-családban ez a nap előrehozott Karácsony volt. Megszületett Albert Flórika, a 3 kg 10 dekás „császármorzsa"... Pöttöm gyerekként már Fradi-mezben feszített és rugdalta a labdát. Igaz, az Albert-családban ez nem is lehetett másként. Térdenállva az Üllői úti Fradi „templom" gyepén. Balról: Nagy Zsolt, Albert Flórián, Lipcsei Péter és Wukovics László Első nagy „fellépését" az Üllői úti stadionban majd' húszezren látták. A Ferencváros 1000. bajnoki mérkőzésén ő végezhette el a kezdőrúgást, labdaszedőként rendszeresen ott csodálta a sztárokat az oldalvonal mellől. 1974-től két kisebb rövid kitérőt leszámítva, egészen 1997-ig zöld-fehérben futballozott, '87-ben mutatkozott be a legmagasabb osztályban. Három bajnoki cím, négy kupagyőzelem, három Szuper-kupa diadal részese, egyszer az év játékosának választották, Puskás Ferenc, Jenei Imre és Verebes József kapitánykodása alatt összesen hétszer ölthette magára a válogatott címeres mezét. A Bajnokok Ligájában gólt lőtt a Real Madridnak, kettőt vágott a Grashoppersnek. Jelenleg 32 éves korára a másodosztályú BKV Előre igazolt labdarúgója, mégis a mai fiatalabb korosztályok képviselője közül talán ő tudja a leginkább, mit is jelent a „fradizmus". Ifjabb Albert Flórián, édesapjához, a mindmáig egyetlen magyar arany- labdás „Császárhoz" hasonlóan történelmet írt a Ferencvárosban.- A szurkolók alighanem egyetértenek abban, hogy az idén ősszel látotl Fradi középpályás sorában bérelt helyed lehetne...- Jól esik, ha valóban sokan így gondolják.- Majd' negyedszázad után hogyan telnek a napjaid egy egészen másfajta környezetben?- Köszönöm szépen, jól érzem magam a közlekedésieknél. Jól szerepelünk a bajnokságban, nekem sem megy rosszul a játék, nincs okom panaszra. A Fraditól úgysem szakadtam el - erre képtelen is lennék -, igaz „hivatalosan" már nem tartozom a klubhoz. Hiába, az élelémát meg kell oldani, elindulhatnak a fiúk fölfelé.- Hogyan teltek eddig a Fradi- Karácsonyok?- Korábban az ünnepek előtt gyakran elmentünk a társakkal különböző iskolákba, intézetekbe, ahol hátrányos helyzetű gyerekeket ajándékoztunk meg. Különben inkább Szilveszterkor koccintottunk egymással a csapatban, a szeretet ünnepét szigorúan családi körben töltötte mindenki.- Idén minden eddiginél fájdalmasabb Karácsonyra készülődtök.- Igen, édesanyám idén már nem lehet közöttünk... A vacsorára nálunk terítünk meg, csakúgy, mint amikor a kicsi miatt nem tudtunk kimozdulni. Szomorú, hogy nem lehet teljes a család...- Mit kívánnál a fradistáknak Karácsonyra?- A szurkolóknak békességet, összefogást, s hogy minél előbb legyen okuk visszatérni a lelátókra, a meccsre járás ismét rendes heti elfoglaltságot jelentsen a számukra. A játékosoknak, vezetőknek pedig azt kívánom, hogy végre újra telt házas mérkőzéseket rendezzenek az Üllői úton, akkor már nem lehet baj.- Flóri! Eszedbe sem jutott, mostanában, hogy visszatérj az anyaegyesületedhez?- Játékosként már biztosan nem térek vissza. De amikor eljön az idő, mikor az én generációm segítségére valamilyen formában igényt tart majd a klub, boldogan jönnék. Hogy ez évek, vagy évtizedek múlva esedékes, nem tudom megmondani. Tolakodni nem fogok, nem vagyok az a típus. Megvárom, míg hívnak...- Hogy van Albert III?- Kisfiúnk labdaszerető gyerek, szóval ha eljön az idő, kézenfogom és az Üllői útra hozom. Mert egy Al- bertnek ott a helye... Naszály György tem háromnegyedét úgy éltem le, hogy mindennap kijöttem az Üllői útra, s azért ez a múlt a jelenemet és jövőmet is meghatározza.- Te, aki a csapat egyik legsikeresebb évtizedét jálszottad majdnem végig, mit szólsz a mostani szerepléshez. Kijársz egyáltalán a meccsekre?- Hogy kijárok-e, az nem is kérdés, természetesen minden találkozót onnan nézek végig a klubházból. Tartom a kapcsolatot a srácokkal, persze nagyon sajnálom őket, tényleg borzalmas őszt hagytak maguk mögött. Kevés a saját nevelésű játékos, s az első vereségek után már szinte az egész csapat olyan erős gátlásoktól szenvedett, ami törvényszerűen vezetett az újabb kudarcokhoz.- Más lenne a helyzet, ha a gárda saját nevelésű futballistákkal lenne telitűzdelve, ahogy azt a hagyományok is diktálnák?- Valószínűnek tartom, hogy igen. Ez a közeg sok mindent kihozhat az emberből, feltéve, ha hosszú időn keresztül folyamatosan érik hatások. De az sem baj, ha valaki ugyan nem itt kezdi a pályafutását, de még egészen fiatalon kerül ide, mint például Lipcsei Peti. 0 is igazi fradistává vált s kovácsolt erényeket mindebből, holott Kazincbarcikán nőtt fel.- Képesnek tartod a mai garnitúrát, hogy tavasszal kiengeszteljék a drukkereket a pocsék őszért?- Nagyon bízom benne, hogy kilábalnak majd a gödörből, hiszen a tudás alapján lényegesen előkelőbb helyet foglalhatnának el a tabellán. Ha a lelkekben és a fejekben sikerül rendet teremteni, s ehhez sok probFradi lelkű Flórián