Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)
1999 / 5.
Obitz Gábor f Obitz Gábor a Fradival egyidőben született - sőt egy kicsit korábban, 1899 januárjában. A család megőrizte albumát és most a centenáriumi kiállításra is kölcsönadta - szurkolóink nem kis örömére. Akinek nem sikerült belelapozni - most ízelítőt kaphat az Obitz- albumból. Na de előbb a bemutató adatok - és egy 51 évvel ezelőtti interjúrészlet... Obitz Gábor (1899-1953) A Ferencvárosban összesen 267 mérkőzésen játszott - 10 gólt szerzett. Tagja volt a Ferencváros 1926-27-es és 1927—28-as bajnokcsapatának. Három Magyar Kupa győztes Fradiban szerepelt: 1922, 1927, 1928. Két időszakban játszott az FTC- ben: 1920 és 1922 majd 1926 és 1931 között. A magyar válogatottban 15 alkalommal játszott (13: Ferencváros, Makkabi Brno). Mi lett belőled, Obitz Gábor, trükkös, ravasz, kistermetű fedezet, az észjáték mestere, a passzolás mestere, a szerelés művésze. Aki már ismeri őt közelebbről, tudja meg először is futball-pályafutása alakulását. Obitz Gábor Egészen korán, már 14 éves korában kezdett futballozni: sorrendben a Jóbarát LK, az MTE, majd 1920-ban, 20 éves korában a Ferencváros játékosa lett. Két év múlva aztán Csehszlovákiában a brünni Makkabi csapatában kergette a labdát. A Makkabi annakidején csupa magyar játékosokból állott: többek között itt játszott Hajós, Hirzer, Rázsó, Veisz Árpád és Emődi is. Holstein Kiel volt a következő állomása a nyughatatlan Obitznak. Az észak-német bajnok és a Német-Kupa-győztes csapatban aztán teljesen kibontakozott és kiforrt az addig „csak" tehetséges magyar fedezet. Bizony, nem egyszer kérték fel a németek, vegye fel a német állampolgárságot, hogy a német válogatottba beállíthassák... Négyévi távoliét után aztán újra visszajött. Persze újból a Fradi játékosa lett. A Ferencváros akkoriban élte „aranykorszakát' a Fuhrmann, Bukovi, Obitz fedezetsort rövi Fradisták Velencében, a Szt. Márk téren az 1922-es téli túrán. Obitz balról a második Tóth Potya István és Blum Zoltán között desen a világ legjobb fedezetsoraként emlegették itthon - és a határokon túl is... Öt évig játszott Obitz Gabi az „aranycsapatban", aztán formájának tetőfokán, harmincegy éves korában váratlanul visszavonult. Azóta már csak régi szép futballemlé- kek dicső alakjaként halljuk emlegetni nevét, s bizony, alig tudja valaki, hogy a magyyar futball egyik legklasszikusabb alakja ma is itt él közöttünk... Kispesten az Ady Endre út és Kisfaludi utca sarkán van egy jóképű festéküzlete. A bejárat fölött nagy címtábla: „Amsei Ignác utóda - Obitz Gábor". Az aranycsapat kapusának üzletét az aranycsapat balfedezete vette át. A hosszú pult mögött kék köpenyben, alacsony, sovány, öszeshajú férfi szolgálja ki a vevőket, Obitz Gábor... Az üzletben elhelyezett kis íróasztal mellett, „zárás" után felesége társaságában kezdünk beszélni a régmúlt időkről...- Hát igen, „nemzetközi" játékos voltam... - mondja csendesen, miközben kezét végigsimítja őszes haján. - 18 éves aktív játékospályafutásomból négy esztendőt külföldön töltöttem s amikor 1931-ben abbahagyjam a focit, kilenc évig edzősköd- tem külföldön. Mint edző, megfordultam Finnországban, Törökországban, Jugoszláviában, Romániában, Csehszlovákiában.- No és, mini aktív játékos?- Arról nem is beszélve!... A Ferencvárossal és a válogatottal Európa minden csücskében futballoztam. Jártam Egyiyptomban, a Fradival Dél-Amerikában... Szóval emlékekért nem kell a szomszédba mennem... Megkérdjük:- Mondja meg őszintén, miért ment ki külföldre? Hiszen itthon a legjobb magyar csapatban játszott...- Itthon akkoriban szigorú amatőrizmus „dúlt"... Dugsegélyekkel... Nekem nem ízlett a dolog, én profi játékos akartam lenni, Csehországban és Németországban akkoriban már szabályszerűen fizették a játékosokat. Kaptam tőlük ajánlatot... kimentem.. . Jól honorálták a játékomat... A kérdés ugyan nem a legszemérmesebb, de azért feltesszük:- Árulja el, kedves Gábor, mit szerzett a futball révén? Obitz a dúsan megrakott állványokra mutat.- Ezt a kis boltocskát meg egy kis házat... Nem sok, de elég ahhoz, hogy nyugodtan élhessem le hátralévő éveimet...- Most hány éves?- Bizony, már negyvenkilenc... - felel sóhajtva Obitz. - Pontosan 18 évvel ezelőtt hagytam abba a labdarúgást... Komolyan mondom, nagyon szeretnék még rugdalózni... Mert hát én akkoriban is szerelmese voltam a labdának. Tessék elhinni, kezdetben még nemhogy pénzt kaptam, hanem a magam cipőjében játszottam. Mindenem volt a futball... Ha az egész világon sehol sem lett volna profizmus, én akkor is szívvel-lélekkel futballista lettem volna. De hát, ha már egyszer profizmus is volt, miért ne kapcsoltam volna össze a kellemest a hasznossal?!- Most milyen kapcsolata van a futballal?- Szürke kis szurkoló vagyok... semmi más. Nézem a maiakat és magamban bírálgatom őket... Főleg a Fradi meccseire járok, de a Kispestet is sokszor látom... Ha már itt tartunk, sietünk megkérdezni:- Mint a Ferencváros aranycsapatának egyik legnépszerűbb tagja, régi szemmel milyennek látja a mai Ferencvárost? Obitz megcsóválja a fejét.- Nem szeretek ilyesmire felelni...- mondja csendesen, de azért unszolás nélkül folytatja: - Az biztos, hogy a mai Fradi és a régi közt van egy kis különbség... Mégpedig a régiek előnyére... Hogy miben rejlik a differencia? Hát kérem, a mai csapatban legfeljebb csak három klasszist találunk. A régi idők Ferencvárosában pedig mind a 11 játékos klasszis futballista volt... De még a tartalékok is! Nos, ez a különbség...- De azért mégis „örök Fradista" maradt, ugye?- Hát ez nem vitás... - feleli nevetve. - A zöld-fehér múltat nem lehet elfelejteni... Azok a felejthetetlen külföldi túrák!... Micsoda élmény volt az a délamerikai portya! Mikor is volt az? 1929 nyarán... Három hónapig tartott, de ha tíz évig tartott volna, akkor sem untuk volna meg... Játszottunk Rióban, Buenos Airesben, Sao Paulában és Montevideóban. Ez az utóbbi volt életem legnagyobb meccse! Már 3:0-ra vezettünk Uruguay válogatottja ellen a mérkőzés 90. percében, de a bírót megfenyegették, hogy le ne merje fújni a meccset, mert Uruguay támadni kezdett. Nem is fújta le az öreg, csak 10 perccel később, amikor nagynyehezen két gólt kicsikartak erőszakoskodással. így 3:2-re győztük le a válogatottat. Utána olyan ünneplésben volt részünk az ottani magyarok részéről, amilyet életemben máshol nem éltem át!... Három hónapig fürödtünk ilyen népszerűségben, ezt a három hónapot bizony nem lehet „sutba dobni"... Többek között ezért is vagyok én még ma is szívből frodista!...- Most a szurkoláson kivül mivel tölti a szabadidejét?- Családapa vagyok. Ez a legfőbb foglalkozásom. Huszonkétéves „eladósorban" lévő lányom van... Szolid család életet élek. Tehát családapa, üzletember vagyok, néha pedig vasárnaponként futballszurkoló... fradista. Szathmáry Sándor Képes Sport - 1948
