Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)

1999 / 2.

6 TRIBUN „Puskás bombázta a kapumat" Úgy történt, hogy a SZAC edzőiét, Urbancsik Gábort felkérte a Fradi, s 6 el Is vállalta a zöld- fehérek edzését. Azzal a feltétellel, hegy Szabé Lászlét is magával viheti, így kerültem én 1950-ben a Ferenc­város - illetve ak­kor már ÉDOSZ - kapujába. Ettől fogva 4 éven át a zöld­fehér, pardon - akkor már Ki­nizsi-játékosként - piros-fehér mezben játszottam. Hogy mi­lyen eredménnyel védtem a ka­put? Hát, kérem, már a 40-es évek végétől, de az 50-es évek­ben is minden héten összeállí­tották a „hét válogatottját". Szigorúan a mutatott forma, a teljesítmény alapján történt a mindenkori „válogatás", és a sportsajtó közölte e neveket. Egyebek közt Deák, Puskás, Rudas, Zakariás, Kubala, Babolcsai mellett gyakorta az én nevem is szerepelt.- Bizonyára kemény megmérettetést jelentett pél­dául Puskás bombáival farkas­szemet nézni...- Jó néhányszor sikerült ki fognom vagy hárítanom, de bizony, jó néhányszor be is szedtem őket.- Szabó úr nagy csomó Képes Sport-kivágást őriz azokból az időkből. A Puskás­bombák témához mindjárt itt egy 1947-ből való illusztráció. A képaláírás: „A Kispest-SZAC mérkőzés egyetlen gólja, Pus­kás 11-ese becsapja Szabót." íme egy másik kivágás: „Kispest—Szentlőrinc 1:0. A szerencsés kezű Szabó László idejében nyúl egy szögletrú­gásba. Balról: Puskás, Kapcsos, Villányi, Szabó, Cserjés."- Mi annak idején a pén­zünkért nemcsak edzésre jár­tunk, hanem dolgoztunk, mint bárki más. És bélyegzőkártya szerint kaptuk a fizetést. Ma­gam üzemellenőr voltam a Vá­góhídon, mivel csapatom az élelmiszeriparhoz tartozott. Igaz, voltak kedvezményeink, így például edzésnapokon már 1 órakor kimehettünk a pályá­ra. S ha vidéken játszottunk, a meccs előtti szombaton, majd utána, hétfőn sem kellett be­menni. A havi 400 forint kaló­riapénz mellé döntetlen mér­kőzésért 100 forint volt a pré­mium, a győztesért 200. Szó­val, nem lehetett meggazda­godni a futballból, mint ma­napság. NB l-es játékosként gyakor­ta teherautón zötyögtünk vi­dékre. Deák Ferenc, az „örökös gólkirály" sem szégyellte a platón rázatni magát, mondjuk Salgótarjánig. És edzésnap he­lyett sokszor homokot talics- káztunk a Népstadion építke­zésén. Pályafutásomról még el­mondhatom, hogy az osztrá­kok, lengyelek és a bolgárok ellen voltam a B-válogatott tagja. Jól emlékszem rá, hogy „kollektív útlevéllel" utaztunk. Politikai tiszt jött velünk, az in­tézte ügyeinket. Úgy látszik, a „kíséret" intézménye immár végigkísérte sportpályafutáso­mat. A Kinizsi után visszajöttem Keresztúrra, és centert játszot­tam, mint kezdetben. Gólkirály voltam. A csapat akkor a Buda- pest-bajnokság I. osztályában szerepelt. A múlt és jelen focijának összehasonlítását illető érdek­lődésemre beszélgetőtársam szinte a kérdést megelőzve vá­laszol:- Amióta a pénz lett az isten, az olyan fogalmak, mint például a kiubhűség, már telje­sen értelmüket vesztették. Arra is kíváncsi lennék, hogy hányán mennének ma ingyen és bér­mentve, „társadalmi munká­ban" például pályát építeni? Kapcsolat a közönséggel? Az én időmben ezrek voltak kinn akkor is, amikor a Fradi - par­don, Kinizsi - csak edzőmérkő­zéseket játszott az Üllői úton. És a „B-közép" akkoriban a csapat valódi támogatója, tár­sa, jó barátja volt. Nem volt ve­rekedés, rendzavarás. Szóval, hogy mi a különbség a régi és a mai futball között? Véleményem szerint ez a foci már nem az igazi! Hiányzik belőle a szív, a lélek. Csodálko­zunk, hogy nincs közönség? De - kérdem én - játék van. Albrecht Gyula (Rákosvidék) SPORTSZALON CSAK HÖLGYEKNEK Alapítva: 1978 1132 Budapest, Csanády u. 11. Telefon: 350-3224; 320-0274 Nyitva: 6.30-21.00 óráig; szombat és vasárnap: 7.00-12.00 óráig SzoéQá6tatá&aih&: Aerobic, step Alakformáló torna (callenetics jellegű) Konditerem (ingyenes egyéni edzéstervvel) turbószoláriumok (férf iaknak is) Pl: 10 perc 250,- Ft Elektromos helyi fogyasztás: cellulit kezelés, body-wrapping (testtekercselés) SPM-vákuummasszázs Orvosi, étkezési tanácsok HA SZERETED AZ AEROBICOT, DE KIPRÓBÁLNÁD A KONDIGÉPEKET IS, MINDEZT KEDVEZŐ ÁRON MEGTEHETED NÁLUNK! Diákoknak, vállalati csoportoknak rendkívüli kedvezmények: Pl.: Kombinált bérletek (aerobic+konditerem használat) 10 alkalmas bérlet: 2900,- Ft (diákoknak) 10 alkalmas bérlet: 3400,- Ft (felnőtteknek)

Next

/
Thumbnails
Contents