Torontói Tükör, 1986 (2-3. évfolyam, 23-30. szám)
1986-02-01 / 23-24. szám
TORONTÓI TÜKÖR * 1986 FEBRUAR — MÁRCIUS 9. oldal «I PACKAGE HOLIDAYS BEST WINNER SCHNITZEL IN TOWN c«*»w kti V« HUNGARIAN RESTAURANT OPEN 7-DAYS A WEEK 11 am til pm FAST TAKE OUT SERVICE 450 BLOOR STREET WEST 537 - 1745 IKKA Magyarországra COMTURIST Romániába Kérje részletes tájékoztatónkat. Intézzen mindent egy helyen 250 Dundas St. W. Toronto (Egy blokkal nyugatra a University Avenue-tól 593-4098 már $380.00-tói LAS VEGAS 3 éjszaka már $299.00-től ATÍJZflJTÁRTCL A RÁDICIG Morse-rendszerú gép. 1850 Az argoszi fejedelemasszony, Klütaimnésztra tíz éve várt már a hírre. S mikor Tróját végre bevették, Agamemnon, az egyik győző a közeli Ida-hegyen óriási tüzet rakatott, „Ida-hegyröl küldve túz-sugárt". A győzelemről szóló híradás e mármár technikai eszközzel megvalósított módjáról Aiszkhülosz sorai tudósítanak: „a láng a lángot küldte tűzfutár gyanánt". Ez az első leírás a világon, amely a természet energiáinak felhasználásával megvalósított hírközlési módról emlékezik. Ida-hegy, majd a Lemnosz szigeti Hermész-szirt, Athosz, Makintosz, Messzapiosz, Kitheiron, Aigipplankton, a Szarón-öböl fölé nyúló szirtfok és Arakhné; megannyi messzire el látszó, hegytetőn megrakott tűz adta állomásait e hírláncnak. S ha talán kétkedői lehettek az ókori szerzőnek, az ötvenes években a görögök újból megrakták e hegyeken a tüzeket, s bizonyították, hogy Aiszkhülosz leírása nem csupán a költői képzelet terméke volt. Néhány ezer év múltán, napjainkban a megrakott tüzek helyén karcsú, égnek törő tornyok emelkednek, a magas hegyek ismét hírláncok elemei. A természet energiáit az emberiség a kor technikai szintjén állította szellemi közlekedése szolgálatába. A mitologikus kor és napjaink között sohasem szűnő igyekezet érhető tetten a létrehozott eszközök tökéletesítésére, az átvihető információk mennyiségének növelésére. A törekvés lendülete hol megbicsaklott, máskor erőteljesebbé vált, míg mintegy másfél évszázada egy korszakalkotó találmánnyal, az elektromosság felhasználásával minden addiginál hatékonyabb hírszállító emberi tevékenység, új szakma született: a távközlés. Bár Wheatstone 1838-ban már 62 nevet gyűjtött öszsze. akik mind maguknak tulajdonították a villamos távíró feltalálásának dicsőségét, a hatékony, gyors távírás valójában Morséval vette kezdetét. „Állítom, hogy a villanydelejes távirda első felfedezője én I. Ferenc József telefonja vagyok, és pedig 1832. évi október 19-én tettem e feltalálást, midőn a Sully nevű hajón Franciaországból az Egyesült Államokba utaztam” — írta. A festőművész Morse első, a festőállványán elkészített távírójának leglényegesebb alkotóelemei már ugyanazok, mint későbbi, ismert gépeinek: két elektromágnes, az általuk mozgatott írótű és a papírszalag folyamatos továbbhaladását biztosító óramű. A szakma első nagy találmányait a legkülönfélébb foglalkozásúak hozták létre: az egyik jelentős előd, a szemafor-távíró feltalálója, a francia Chappe lelkész volt, a több távjelző rendszert kimunkáló magyar Chudy pedig zeneszerző, akinek a távíróról szóló operáját még játszották a XIX. század elején. Morse távírója elterjedésével szinte egyidőben Hughes ének és fizika szakos tanár készített távírót — kezelőszerve akár egy zongoráé. Ez utóbbi és a Morse-gépek voltak egy századon át a távíróforgalom minden igényt kielégítő géptípusai. „Apámra gondolok, ki Morse és Hughes gépen zenélt" — írta távírász édesapjára emlékezve Juhász Gyula, s bizonyára ö sem hallott a méltatlanul elfeledett két magyar feltaláló, Pollák és Virág zseniális találmányáról. Ha egyszerűen akarnók készülékük lényegét kifejezni, úgy a telefon és a fotó ötvözeteként jellemezhetnénk. Tragikuma, hogy kora igényelt messze megelőzte. Hiszen óránként négy-ötezer szót továbbítottak az akkori úgynevezett gyorstávírók, ám a negyvenezer szó teljesítményű gép kihasználatlan maradt volna még a legnagyobb forgalmú távíróhivatalokban is. Soha sehol nem vezették be. A világon fennmaradt, a Deutsches Museumban őrzött egyetlen eredeti példány után készült makett a Magyar Postamúzeum gyűjteményének egyik legtöbb érdeklődést kiváltó darabja. Már az első világháború éveiben jelentkezett a vetélytárs, a napjainkban általában telexgépként emlegetett távgépíró. Kezelése alig különbözik az írógépétől, és központba kapcsolható, így az előfizetői forgalomban is használható, mint 1876 óta a telefon. Amikor Bell tanár úr, a süketnémák intézetének nevelője egy hallásjavító készülék létrehozásán fáradozott, bizonyára nem jutott eszébe a Bourseul francia távírótiszt által kigondolt telefon szó. Történt, hogy a kísérlethez használt telep savjából néhány csepp a köpenyére hullott. „Watson úr, segítsen!" — szólt át a másik szobába. Történhetett valami a kísérleti készülékkel is, mert a famulus kitörő örömmel szólt viszsza: „Uram, tökéletesen tisztán hallottam a hangját a telefonon keresztül.” Ha a történet igaz, akkor Bell segítségkérő kiáltása volt a világon az első telefonban elhangzott mondat. Az esetet maga Bell jegyezte fel, tehát nincs ok a kételkedésre. A németek máig is bizton állítják, hogy a telefon igazi föltalálója egy friedrichshafeni tanító, Philip Reiss volt, mintegy tizenkét évvel Bell előtt. Aki ugyan Skóciában láthatta is a „beszélő kötőtűt" s hallhatta is, amint e páratlanul mélyértelmú bölcsességet recsegi: „A ló nem eszik uborkasalátát." Németül a mondat ugyanis olyan hangzókból áll, amelyek a kötőtű vasmagú vevőkészülékből mind jól artikuláltan visszanyerhetők. A próba várakozáson alul sikerült. Az első magyar asztali telefon. 1900 k. Manapság egyre többen vitatják azt is, hogy a telefonközpontot Puskás Tivadar találta fel. S egyetlen bizonyítékunk, a nevezetes Edison-fénykép a dedikációval, valóban nem túl meggyőző: „Puskás Tivadar volt a világon az első ember, aki a telefonközpont gondolatát felvetette." Ám Puskás Tivadar érdemeit nem lehet elvitatni a telefonhírmondó létrehozásában. „Ha mindamellett is arra határoztam el magamat, hogy ezen találmányt legelőször hazámban léptetem életbe; ezáltal hazám iránt tartozó kötelességemet akartam leróni" — írta. „Telefonújságom legfőképp abban különbözik az eddigi újságoktól, hogy nem nyomtatás által készül, és nem olvasható, hanem maga az újság beszél, és cikkeit, híreit és egyéb közleményeit a telefon közvetítésével közvetlenül szállítja a hallgatóság füleihez ...” Üzembe helyezése után alig egy hónappal az újság megdöbbentő hírt közölt: elhunyt megalkotója. A Kerepesi úti temető művész-parcellájában temették el. Végső nyugvóhelyének kijelölése a művészetek terjesztésében szerzett érdemeinek elismerése volt. Telefonhírmondója, egy központból nagyszámú előfizető részére műsort szolgáltató berendezése a világon első, jó negyedszázaddal előzte meg a műsorszóró rádiót. Ez utóbbi hazánkban hivatalosan 1925. december 1-én szólalt meg, Demény Károly, az akkori postavezérigazgató szavaival: „A Magyar Rádió budapesti adóállomása, mint a magyar találmányé Telefonhírmondó utódja, nagynevű elődjének modern stúdióvá átalakított helyiségéből most kezdi meg hivatalosan működését és rendes programját, melyet a Magyar Királyi Posta technikai eszközeivel, a csepeli állomás útján ... szór szét az éterben." Az első rádiós berendezések a táviratozás eszközei voltak. Ilyen rendeltetésű volt a Postamúzeum birtokában lévő szikratávíró egység is. A hagyomány szerint 218 történelmi jelentőségű táviratot közvetített Kun Béla és Lenin, illetve Csicserin külügyi népbiztos között. 1923-ban a Magyar Posta szakemberei Berlinben a HUTH cégtől távíró és telefonüzemre egyaránt alkalmas adóberendezést vásároltak. Adásait amatőrök is „lehallgatták", s mivel tapasztalataikról szívesen beszámoltak a Posta Kísérleti Állomás mérnökeinek, önként adódott az ötlet: a berendezést műsoradásra is ki kell próbálni. Marczal János műszerésznek jó énekhangja volt, dr. Magyari Endre, a magyar híradástechnika nagy öregje szépen hegedült, Tauber Margit, a női hang átviteléhez kölcsönözte hangját. A mikrofont egy kiselejtezett bútorszállitó kocsiban helyezték el, s ez lett az első magyar rádióstúdió. Hamarosan nagyszabású munkálatok kezdődtek a Telefonhírmondó Rákóczi út 22-es számú házának helyiségeiben. Új rádióstúdió építkezésébe fogtak. A város lázban égett, ezrek és ezrek készítettek maguknak detektoros vevőt. Lelkes postamúszerészek alapozták meg a hazai rádiózás lehetőségeit. A kísérleti adások „művészei” továbbra is főként a posta alkalmazottai voltak. Arató Béla postaellenőr a gyermekeket szórakoztatta meséivel, a Balázs jazz-zenekar és az Országos Postás Zenekar is szívesen hallgatott műsorokat adott. S amikor 1925 végére elhárult az utolsó akadály is a rendszeres műsoradások előtt, a magyar művelődés óriási jelentőségű eszközzel gyarapodott. Kozma Miklós, az MTI vezérigazgatója a magyar kultúra fegyverét látta benne, s büszkén fogadta, hogy „minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontjait szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni." Mintegy húszezernyi ember hallotta az első hivatalos műsorban Donizetti Lindájának nagyáriáját, Hubay Csárdajelenetét, Kálmán diák dalát a Farsangi lakodalomból, Liszt Szerelmi álmok és Bartók Allegro barbaro című műveit. Lezárult az emlékezetes bútorszállító kocsi, az amatőr postás-művészek hősi korszaka. Néhány év múltán hazánk is nagyadóval, sót a lakihegyi szivar alakú antennatoronnyal, mint az akkori világ legmagasabb műszaki építményével büszkélkedhetett. Távíró, telefon és rádiós eszközeink önmagukban is jelentős kulturális értékek, mert roppant szellemi erőket megtestesítő találmányok, így egyenrangúak azokkal a humán értékekkel, melyeket közvetítenek. Történetükbe a Postamúzeum új’ távközléstörténeti kiállítása enged érzékletes betekintést. KOZMA GYULA
