Torontói Tükör, 1986 (2-3. évfolyam, 23-30. szám)
1986-05-01 / 26. szám
4 oldal TORONTO! TÜKÖR Újra megjelent és angolul kapható FALUDY GYÖRGY: MY HAPPY DAYS IN HELL című életrajzi könyve Világsztár GELKA SERVICE Háztartási gépek specialistája Mindenfajta hűtőszekrény, légkondicionáló berendezések, tűzhelyek garanciális javítása 741-3149 a Bakáts utcából MIÉRT HAGYTA EL MAGYARORSZÁGOT? Beszélgetés MAGYAR AUTÓ GARÁZS! Marton Évával Mi javítunk európai és összes amerikai autó típusokat dieselt és kismotorodat Minden munka garanciával készül és elfogadható árakkal. ROZSNYÓI MÁTYÁS 2190 Kingston Road, Sacrborough, Ont. MIN 1K6 Tel.: 261-0036 Korona Restaurant Teljes likőr engedéllyel 493 Bloor Street, West, Toronto, Ont. A legfinomabb magyar ételeivel, italaival, szeretettel várja kedves régi és új vendégeit. Előzékeny, udvarias kiszolgálás. Telefon: 961-1824. RESTAUR Legfinomabb magya latin-amerikai étele BOR és SÖR 553 Bloor St. Wes Toronto - Tel: SJ*-: Ml \ DK NT KLINTKZIIKT KG Y III I.YK.V TORONTO - BUDAPEST-TORONTO BUDAPEST- TORONTO - BUDAPEST Útlevél, Vízum, Hotel, Autóbérlés, Eurailpass, vonatjegyek, autóbusztúrák. IRKA A Ml ÁRAINK A LEGOLCSÓBBAK! GYŐZŐDJÖN MFG ROI \ Neve: Marton Éva. Születési helye: Budapest. Foglalkozása: operaénekes. Lakóhelye : Hamburg. Útlevele: német. Házastársa: dr. Marton Zoltán. Iskolai végzettsége: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, Budapest, Gyermekei: ifjú Marton Zoltán, Marton Diana. Haja: barna. Hangja: drámai szoprán. Művészeti körzete: az egész földgolyó. Milyen körülmények között hagyta el Magyarországot: munkavállalási szerződéssel. „APÁM EMLÉKE" ,,Az árnyék nélküli asszony" egyik legutóbbi római próbáján történt: az utolsó felvonásban Marton Éva Richard Strauss zenedrámájában a császárnőt énekelte. A színpadra egyetlen szál hegedű hangjának kíséretében kell kijönnie. A császárnő, szerepe szerint, így idézi meg halott apja szellemét, aki erre visszatér és leánya bocsánatot kér tőle. De a próbán az olasz színpadi munkások ném tagadták meg olasz voltukat és csárogtak, beszélgettek hátul. Marton Éva hátrament hozzájuk, csendben, tisztelettel: „Uraim! Megkérem Önöket, hogy ennél a csöndes hegedűszónál ne beszélgessenek még a próbán sem. Nekem az egész operairodalomban ' ez az egyedüli jelenetem, amikor nem csak a szerepemet énekelem, hanem belülről a saját halott apámhoz is szólok. Messze vagyok a pesti temetőtől és egyébként sem a templomban, a temetőben, vagy otthon találkozom vele lelkileg, hanem amikor megszólal ez a hegedű!” Soha senki meg sem mukkant többé közülük. — Mindkét szülője meghalt? — Igen, hál’istennek! _ ??? — Egyre jobban látom, hogy az időnek, az öregségnek, betegségnek milyen a romboló hatása : művelt, jó emberekből roncsok lesznek. Férjem sebészorvos és oldalakat mondhatna arról, hogy nincs szomorúbb, mint nyolcvanon felüli korban, mesterségesen életben tartva, félig öntudatlan vegetálni. Hál’istennek tehát, hogy az elérkezett időben, könyörületesen, kevés fájdalommal mehettek el az életből. HARAG NÉLKÜL — Miért ment el Magyarországról? — Az akkori igazgatóm nem tudott nekem konkrét terveket mondani. Pedig művészekkel, különösen fiatalokkal ezt nem lehet megtenni. Ha bementem, s kérdeztem, mi lesz a következő szerepem, mire készüljek, az igazgató elővette kis kockás füzetét és sorolta: lehet hogy ez, lehet hogy az, de lehet hogy amaz, de az is lehet, hogy azt másnak kell adniok . .. Nem tudtam előre készülni. Márpedig a mi pályánkon ez mindig nagy baj. Senki sem tud egyik napról a másikra érettre megtanulni egy szerepet, ' mert azon gondolkodni, dolgozni kell, szászszor elmondani prózában, ritmusban elbeszélni, hangtechnikailag is feldolgozni, a jellemét tanulmányozni. — Ezt akkor nem értették meg? — Ha megértették is, m tudtak válaszolni, mert bizonytalanok voltak. Szervezetlenek. Mindez nem váltott ki bennem elkeseredést, de észrevettem, hogy idehaza nem tudom úgy előre tervezni a pályámat, ahogy azt egy önmagáért, a művészetéért felelős operaénekesnőnek terveznie kell. Ha ezek az urak nem tudják, hogy mi lesz műsoron a következő évben, vagy nem képesek egy művész pályaívét vezetni, fölépíteni, akkor ők nem menedzserek. Mert mi a dolga egy menedzsernek? A művészek pályájának fölépítése. Ez nem azonos az ügynöki munkával, nem elég, hogy színház és művész között közvetítsen, nem hivatalnokosdi, hanem kicsit énekpedagógusnak, kicsit művészetszervezőnek, de igen jó gyakorlati pszichológusnak és a jövőben is gondolkodni képes vezetőnek kell lennie. MŰVÉSZI GONDOK — Mostanában néhány modern szociálpszichológus próbálja igazolni, hogy színpad és közönség között egy fizikailag is mérhető úgynevezett bioáram kering?! — Ez szerintem igaz! Három évvel ezelőtt a Metropolitanben Ortrudot alakítottam a Lohengrinben. A bosszúáriát énekeltem, lent dübörgött a száztagú zenekar, én egyedül a színpadon, s a pogány istenek megidézése után a „Met” 4200 nézője elkezdett ordítani. Elza alakítója már nem léphetett a színpadra, mert félelmetes ordítással vegyes taps tombolt a nézőtéren. Ügy éreztem, tupírozás nélkül minden hajszálam égnek áll, lúdbőrös lettem, nem tudtam hol vagyok, mintha valahol úsztam, lebegtem volna. James Levine-nek le kellett állítania a zenekart, én nem mertem a közönségre nézni, összeomolva álltam ott. s éreztem, csoda történt, a „Met”-ben, ás ezt a csodát nemcsak átéltem, de részben előidéztem. Nem egy leénekelt olasz ária után történt ez a csoda, ahol a kádenciát bravúrosan kiéneklem és tornamutatványokat végzek a hangommal, a technikámmal, hanem valami emberfölötti volt az egész, ahogy felizzott a 4200 elkényeztetett operanéző. Utána a vacsoránál James Levine azt mondta: „Éva. én méa életemben egy énekesnek sem állítottam le a zenekart Wagnernél. Miattad negyedórába került, hogy meciint visszakerüljek a darabba!” Mi a férjemmel reggel fél nyolcig fenn voltunk, csöndesen ültünk a sötétben. Jó lett volna tudni, hogy a közönségből hányán nem aludtak azon az éjszakán. A világsajtó is cikkezett erről az estéről, s mivel egy amerikai újságíró barátunknak elmondtam a kíváncsiságomat, s ő megírta, százával telefonáltak, hogy az ott voltak közül is akkor hányán nem aludtak. — Adolphe Appia modernizálta. a zene szolgálatába állította az operarendezést, de mintha ismét eluralkodnék az operaszínpadokon a belső zenei képpel ellentétes látvány?! — Igen, tele vagyunk kis rendező-Napóleonokkal! Például Firenzében terveznek velem egy Toscát. A rendezői elképzelés szerint 1944-ben játszódnék s ebben Tosca Éva Braun, Scarpia maga Hitler, Cavaradossi pedig egy üldözött zsidó. Meggyőződésem, hogy az emberi viszonylatok időszerűsége ilyen formai külsőségek nélkül is benne van minden nagy zenedrámában, miért kellene tehát ilyen formán „idöszerűsíteni” Puccinit?! Ez ellen tiltakozom, s valószínűleg felbontom a szerződést. Legutóbb viszont nagyon sokat tanultam Jean-Pierre Ponneletől, aki a kabuki színház stílusában játsszatta el a Scalában Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operáját. Karakter nélküli arcot festettek, s mindent csak jeleztek a színpadon. A térdem még mindig lila, mert bambuszbotokkal kellett feküdni, térdelni, ugrani. Árva szó nélkül végigcsináltam az egészet, mert zseniális volt. Hiszen nincs olyan helyzet, amelyben ne tudnék énekelni, férjem szerint még fejreállítva is. De ha nem látom az újszerű rendezés értelmét, akkor erősen tiltakozom. Szerencsére lassan visszatér a reális, zeneközpontú rendezés. — Milyen a kapcsolata a modem operazenével? — Sajnos a dalokat, operákat csak papíron ismerem. Tehetséges, fiatal szerzők sok operát küldenek nekem, különösen az amerikaiak. Örülnék viszont, ha megírná régi vágyamat: ha valaki operát írna egy szép magyar történelmi nőalakról, aki egész életén át nemes maradt, megtisztelne, ha én vihetném sikerre. Először rádióban, aztán esetleg operaszínpadon. A MAGYAR MÁRTONÉVÁ Ifjú Marton Zoltán és Marton Diana magyar anyanyelvűek. Más kérdés, hogy több nyelven beszélnek. Marton Éva minden nyilatkozatában, bárhol a világonadja is, elmondja, hogy: magyar! — Ez természetes, hiszen boldog vagyok, hogy képviselhetem a Magyar Állami Operaház európaiságára való törekvését, s bekerülhettem abba a sorba, amelyet Pataki Kálmán, Svéd Sándor és mások fémjeleznek szerte a világon. Azt hiszem, nagyon sok embert nyertem meg az országnak. Erre is büszke vagyok, mert amit én, a szegény lány a Mester utcai zeneiskolától a diplomáig Magyarországtól kaptam, az ingyenes képzést, azt sehol a világon nem tapasztaltam és nem felejtem el. — Szeretem, ha nem a nevem végett barátkoznak velem, mert egyszerű emberi kapcsolatokra vágyom, s melegségre van szükségem. Legnagyobb örömöm, amikor egy-egy barátom néha velünk repül a bemutatóra. Velünk: velem és a férjemmel, aki a mindenem, s így állandó, remek menedzserem is. ök az én kis csapatom, emberi fészkem!
