Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-28 / 13. szám
XIX. évfolyam 13. szám Szekszárd, 1909. március 28. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. I Szekszárdon. Egyet tzamok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. >1 éjjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Förounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratot ...... ucm —aatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. hirdetések mérsékelten mezállap.,o Árszabály szerint számíttatnak. Az utolsó pillanatban. Ha kitör a háború, minden jó hazafinak kötelességét teljesíteni kell. E kötelesség tényleg az, hogy teljes erejével csapataink győzelmén kell munkálkodnia és oda kell hatnia, hogy a diadal minél ragyogóbb és fényesebb legyen. De addig, mig az első magyar asszony gyászruhát nem ölt, hogy szerb golyótól talált fiát keservessen megsirassa, még egyszer meg kell állapítani e mindenképen borzasztó háború bűnös kovácsainak felelősségét. Nem felel meg a valóságnak az az állítás, mintha a török alkotmányosság váratlan magszületése egyenesen ide sodort! volna a monarkiát. A török fordulat csak cselekvésre buzdította a monarkia diplomáciáját ; de hogy az annekszió brüszk mozdulatán kívül nem lett volna más kivezető ut, ez csak olyan megrögzött gonosztevő- védekezés, mint az, hogy kérem, nagyságos ur, muszáj volt gyilkolnom, nem (ehettem másképen«. Különösen mi magyarok nem tiltakozhatunk eléggé olyan háború ellen, a melyből egyáltalában semmiféle hasznunk nem lehet, akármilyen diadallal végződjék is. Ebből a háborúból csak kár, szenvedés és pusztulás fog ránk szakadni. Vérszegény gazdasági életünk majdnem meg log merevedni és ami aktivitás van ebben az országban, mintegy varázsütésre fog eltűnni. A lakosság zöme a harctérre fog menni, arra a harctérre, amely elképzelhetetlen szenvedést jelent millió és millió család számára. A kivívott diadal hasznára lesz esetleg az osztrák gazdaságnak, a német gazdaságnak, de a mienknek nem lehet hasznára. Annyi tenger tennivalónk van idehaza, hogy egyáltalában semmiféle szükségünk nincsen fegyverrel utat csinálni aktivitásunknak. Akárhogy forgassuk is a háború várható következését, csak azt látjuk, hogy az számunkra talán több milliárd újabb terhet és néhány ezer kiontott emberéletet jelenthet. Ha Oroszország engedékenységéről a késő éjjeli órában érkezett hir nem volna igaz, úgy a háború kitörése úgyszólván órák kérdése. Véget ért a szemforgatás, a kézmosás, amelyet a nagyhatalmak képviselői, a diplomaták játszottak végig. Most látszott meg, hogy mennyire üres, tartalom nélkül valók azok a »békegaranciák«, amelyeknek béke idején annyi fontosságot tulajdonítanak: uralkodói csókok, pohárköszöntők, békekongresszusok, külügyminiszterek nyilatkozatai. Mihelyt komoly eseményekre fordul a sor. habzó örömmel látja az egyik nagyhatalom, ha a másik gyöngül, erejét, pénzét, vérét prédálja. Hogy ez a gyöngülés ezer és ezer ember életét veszi el : mellékes a Nyugat kultúrájában, a humanizmusban elől tetszelgő államoknak. Komoly képpel hozzálátnak a békeakciónak, kellően gondoskodva arról, hogy annak sikere ne legyen. Máskor is talán igy csinálják : de kétszinübb, mint most,'-— amikor egyetlen erélyes szóval csöndre pisszenthették volna a csöpp, eszelős Szerbiát, — talán sohase volt a szereplésük. Most már nemcsak a kényszerűségét, hanem a szükségét is érzi a monarchia a háborúnak. A »békítő« szándék mögül, amelyet a külföldi diplomaták mutogatnak, előbukkant egy rejtett gondolat, hogy most, pillanatnyira csittitsák el a háborút, amelyet máskor, Ausztria-Magyarországra kedvezőtlenebb időben, újra fölidéznének. Erre igazán nem lehet várni. Lelkűnkben iszonyattal a háború borzalmai és igazságtalansága ellen, rettegve annak emberpusztitásától és előrelátva annak gazdasági kárait, megérezve az indulók halálfélelmét és az ittmaradók könnyes aggódását : meg kell vívnunk a véres leszámolást Szerbiával. A veszedelmes párbajnak igy vág neki, aki ellensége a párbajnak, szereti az életét s mégis nem talál más utat. Nem a biztos győzelemnek, a kétségtelen túlsúlynak önteltségével és reményeivel megyünk neki. Minden háborúnak eshetőségei kiszámithatatlanok s a harcba indulás pillanatában azt se tudjuk, minő bonyadalmak keveredhetnek belőle. Nem tudjuk, hogy az első ágyulövésekre fog-e üsszeomlani a szerb harci dicsőség kártyavára, vagy pedig nem kell-e hónapokig veszkődni a sziklahasadékok kalózaival : de meg kell azt kezdenünk. A nagyhatalmak ocsmány viselkedése és velünk szemben való színvallásuk mutatta meg: Ausztria-Magyarvrszág addig nem lehet biztonságban és igazi békében, amig erejének bizonyságát nem adja. Ez már nem a nagyhatalmi állás, hanem a létérdek kérdése. Ha Szerbiát meg nem fenyiti : holnap Oroszország parancsol fölötte, s intézi jövendő sorsát. A tartalékosokra, akiket kenyerük, polgári foglalkozásuk és családjuk mellől a veszedelmek izzó földjére visznek, hozzátartozóikra, akik előre megsiratják őket, ez a kényszerűség nem vigasz. S a velük számot vető, rájuk gondoló ember se térhet ki annak megértése elől, hogy a háború, a viszontagságok viszontagsága elől kitérni nem lehet. Néhány nap kérdése, amikor ez megkezdődik. Az öntudatos bátorságba, a komoly, férfias elhatározásba, amely a csapatokat vezeti és kiséri, csak egy keserűség vegyül: hogy az úgynevezett civilizáció, a fölvilágosodottság huszadik százada se TÁRCA. _______ A hadifoglyok és sebesültek sorsa. A könyvkereskedők tanúsága szerint az Utóbbi napok legkelendőbb nyomdai terméke — természetesen a Szanin kivételével — Bosznia és Hercegovina, valamint a magyar-szerb határ katonai térképe volt. Háborús izgalmak reszketnek a levegőben és különösen az okoz feleimet, hogy ellenfelünk, vezetőitől eltekintve, felvad, barbár nép, amely nem tekint se nemzetközi szerződéseket, se emberi jogokat. Sok szó esik a ,,genfi konvencióról“ is, amely majdnem, hogy törvény a müveit államok között, de kétséges, hogy a háború ingerétől elkapatott szerbség betartja-e? Hiszen éppen a boszniai okkupáció a legszomorubb bizonyítéka annak, hogy ezek a déli törzsek milyen vad gyűlölettel bántak foglyaikkal és inkább a halált kívánták azok a szerencsétlenek, akik fogságba estek, mintsem a borzalmakat, amelyek rájuk vártak. A bevonuló osztrák-magyar csapatok rettenetesen megcsonkított holttesteket találtak és ilyen ellenféllel szemben megszűnik minden méltányosság, minden nemzetközi kötelezettség. Holott a genfi egyezmény éppen arra való, hogy szabályozza azt az elbánást, amelyben a hadifoglyokat és sebesülteket kell részesíteni. A háború borzalmainak enyhítésére készült ez a szerződés 1864. augusztus 22-én Genfben. Gunan genfi orvos volt az, aki Souvenir de Solferino cimü könyvében kikelt az ellen, hogy milyen szomorú sors vár a sebesültekre és foglyokra háború idején, személyes tapasztalatait irta le megindító, erőteljes részletekkel és Möyner genfi polgárral egyetértve mozgalmat indítottak, hogy a müveit államokat konferenciára hívják, amelyen a háborúnak ezt a fontos és emberi méitányosságot igénylő kérdését szabályozzák. Baden, Belgium, Dánia, Francia- ország, Anglia, Olaszország, Hollandia. Portugália, Svéd- és Norvégország, Svájc, Spanyol- ország, az északamerikai Egyesült-Államok, továbbá a német fejedelemségek rögtön elfogadták a genfi konvenció határozatát; jelemző, hogy Ausztria, tehát vele együtt Magyarország is csak a königgrátzi vereség után, Oroszország pedig a török-orosz háború idejen. 1868. október 20-án ugyancsak Genfben az államok pótszerződést kötöttek főképen a hadikórházakban az ápolás »tárgyára, alanyára és eszközére,« amint ezt a hivatalos magyar szöveg megnevezi. A közös hadsereg szolgálati szabályzata rögtön az első rész 39-ik és 40-ik §-aban érvényre juttatja már a genfi egyezményt. A kérdéses §-ok a következőképen szólnak: »Az ellenségnek katona-kórházai és ápol- ; dái, valamint az ezekhez tartozó egyének, — az utóbbiak, amennyiben foglalkozásukat teljesitik, — a genfi egyezmény és az esetenként kiadandó végrehajtó utasítások értelmében sérthetetlenek- , nek tekintendők; azonban kell, hogy az egyezményes jel, t. i. fehér mezőben vöröskereszt által (intézeteknél a lobogókon, személyeknél a karkötőn) fölismerhetők legyenek. Hadifoglyokkal kíméletesen kell bánni, mert védteleneket becsmérelni, vagy épen kifosztani és bántalmazni, becstelen eljárás; ellenséges sebesülteket ugyanazon megfelelő ápolásban kell részesíteni, mint saját bajtársainkat.« A szolgálati szabályzat 59. §-a csak a genfi konvencióról szól s annak legfontasabb határozatait a következőkben állapítja meg: Valamennyi egészségügyi intézet semleges mindaddig, amig sebesültek és betegek vannak bennük és amig katonaság ezen intézeteket meg nem szállja. A személyzet (beleértve a lelkészeket), az ellenség által megszállott területen is semleges mindaddig, amig hivatását teljesiti és vannak oly sebesültek, akiket ápolni kell. Ha a személyzet a saját hadseregéhez visszatérni óhajt, akkor az ellenséges parancsnok határozza meg az elvonulás időpontját, amelyet azonban csak rövid időre halaszthal el, ha ez katonai szempontból szükéges. Emellett az anyag mindazon egészségügyi intézetektől, melyek a csapatokat a betegek és sebesültek felvétele végett a csatatérre követik, mint semleges anyag elvihető, a többi egészségügyi intézetek anyaga ellenben a haditörvény’széknek van alávetve. Azon lakosok, kik sebesülteknek segélyt nyújtanak és ilyeneket magukhoz vesznek, azon terhek elosztásánál, melyek a csapatok beszállásolásából és a kivetett hadisarcokból származnak, Hálralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
