Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-31 / 44. szám
Előfizetési ár: Egész évre ... (2 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára. . 24 fillér. Előfizetéseket éa hirdetéseket a kiadó- hiratalon kiTüi elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedea r.-t, ; Szekszárdon. Egyes mmot ugyanoit kaphatok POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Me^jelen minden vasárnap. Szerkesztoseg es kiaJóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő é? laptulaidonos Förounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez íntézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnakA belső kivándorlás. Az amerikai, romániai és a nyugati országok felé irányuló kivándorlás mellett egy más mozgalom is sorvasztja ennek az országnak a gazdasági és társadalmi erőit. E népmozgalom alatt értjük a vidék lakosságának folyton fokozódó tolulását a főváros télé, ahol a képzelet még mindig megrajzolja a száraz lábbal elérhető Amerikát, az érvényesülést, a jólétet, a vagyonosodás forrását, egyszóval mindent, amit a vidék ma meg nem adhat. Nem újkeletű a magyarnak ez a népmozgalma. Az immár négy évtizedet túl haladt alkotmányos életnek a legelején kezdődött. A közjogát visszaszerzett nemzet parlamentje és kormánya a hetvenes évek elején már kezdte megalapozni a nagy, erős és hatalmas központot, ez a törekvés nagy anyagi áldozatokkal a gróf Andrássy Gyula lángelméjének a koncepciójával volt megalapozva s elsősorban az intelligens közép- osztály mozdult meg, hogy a maga számára az életnek új lorrásait tárja fel s a maga erejét az új intézményekben gyümölcsöztesse a haza s egyúttal a saját maga erősbitésére. Később kezdődött a munkáselem tömeges vándorlása a főváros felé, majd mikor a főváros fejlődése amerikai arányokat vett, a hajótöröttek, a kalandosok, a veszedelmes elemek raja lepte el a fővárost. Megszületett népességre, külső ragyogásra, belső romlottságra nézve ebből a mechanikus és legkevésbbé sem természetes népszaporodásból a magyar metropolis, amely még mindig vonzza s magában felemészti a vidék népességét s mindeddig sem kormány sem törvény- hozás nem tudta, nem akarta észrevenni, hogy a főváros természetellenes és igy nem egészséges gyarapodása, a vidéknek munkaerőben való csökkenése, a merev központosításból származik. A főváros a maga szörnyű emberhullámzásával. a benne összpontosított mérhetlen mozgótoké érvényesülésének minden csalfa ösvényével leginkább azért vonzza magába a vidék lakosságát, mert évtizedes mulasztások a vidéken a megélhetésnek sokkal kevesebb lehetőségét tudták megteremteni, mint a fővárosban. Az egymást követő kormányok politikája, mellyel a vidéki városok, nagyközségek belekergettettek az óriási pótadókba, szintén ok volt arra, hogy pangott az élet a vidéken s feltünedeztek a főváros felett azok a délibábok, amelyek a Budapestre irányuló bevándorlásra csábították nemcsak a reményt vesztetteket, a modern kalandosokat, hanem a jó sorsra igazán érdemes elemeket. Pedig éppen ezekre vár keserű csalódás. Az egyszerűbb, könnyebb anyagi feltételekkel járó vidéki élet helyett a belső kivándorló a szárazföld legdrágább fővárosát kapja meg uj otthonául. Nem képzelt akadályok gördülnek elébe s úgy érzi magát a száraz lábbal vándorló, mint az ódon regék népe, amely vándorutjában minden lépést rémekkel, ismeretlen szörnyekkel kénytelen kiküzdeni. — Az uj otthont kereső magyar szemben találja magával a kontinentális bevándorlókat, akiket nyomor, szorongattatás. télelem és az életért való reszketés űz vándorútra. A mi belső kivándorlóink járván nehéz útját az uj otthon alapításnak, nem kelnek nyílt harcra emezekkel, hanem a mi belső kivándorlóink kifogyván a hazulról hozott csekély vagyonból, testük és lelkűknek erejéből, megtörnek, elzüllenek s jelentékeny statisztikai adalékot szolgáltatnak a magyarság pusztulásához. Sirversük pedig megiródik a nem ismeretlen refrénnel: «a magyar nem élelmes.» Arra nézve, hogy a vidék mechanikus utón, vagyis bevándorlással a természetes és szükséges arányon túl ne szaporítsa a főváros lakosságát, hogy a vidék lakossága ilyen természetellenes utón folyton ne fogyjon, a vidék gazdasági és társadalmi életét kell újjá teremteni. Éhez pedig okvetlen szükséges az, hogy szakítván a merev központosítással, térjen át végre a törvény- hozás és kormány arra az egyedül helyes útra, hogy elősegíti az erős vidéki centrumok alakulását, megadván a vármegyéknek és városoknak az erre való eszközöket. Lombroso. Mélységbe — messziségbe egyaránt látó s nehéz, nagy gondokkal agyongyötört, drága Madáchunkkal szemben van jogunk hinni, hogy emberek puszta, egyetlen eszméje a megélhetés sohasem lesz. Ha igy nem volna, vigasztalan volna már a jövő képe is nekünk, hát még milyen siralomvölgyi élet volna a jövő emberéé. Mert ugyan ki akar köztünk élni ? Csak tisztán élni, mint egy nüniike, a természet-élet mathematikai, örökös, legszimplább törvényéi szerint ? Lejárni az életet, elvégezni a munkát a megélhetés adta egyhangú téren, mint egy fölhúzott óraszerkezet, mint egy befíitött gépezet ? Michel Angelo ciráda nélküli széklábat farag, Plató kazánt fűti Olyan gondolat ez, mely képes a vért megállítani az ember szivében. Boldogan élni! Az más. Mert ez a törekvés minden szép, jó és nemes eszméjével indul az útnak. Ez az élet már kell mindenkinek. S az emberi agyvelő múltja jogot ad a jövőbe vetett hitre s arra a reményre, hogy jobb, szebb, kellemesebb életet csak fog mindig, mindenképen magának teremteni. Az október az olaszoknak nagy gyászt hozott, nagy ember halálát hozta. Meghalt az emberiség nagy, szép jövőjébe vetett hitnek hőse, a nagy tudományu bölcs, a XX. század humanistája, a mély lelkű emberbuvár: Lom- broso Cézár. Lombroso számára az elismerés virágaiból nagy koszorút kell fonni. A tudományra vágyásnak munkára hajtó ösztöne s a' finom, érzések forínáló hatása alatt álló lélek az ember búvárává avatta őt. Ó olyan jó volt, s az emberi bajok iránt olyan fogékony, mint egy vallásalapitó. Nemcsak az emberbarátoknak kell emlékezéssel hódolni a holt nagy ember nevének, hanem a tudomány embereinek is fejet kell hajtani előtte, aki olyan fényes helyet szerzett magának közöttünk s nevét tudomány, humánizmus, történelem számára halhatatlanná tette. Fogalom már a Lombroso-név a modern törvénybirák és ügyvédek előtt. Az 5 tudományos munkája egy lángeszű védőügyvédnek örökké vitázó beszéde az emberiség eltorzult alakjai, rablók, gyilkosok, gonosztevők érdekében. Hogyan, ezeknek az elkárhozott lelkeknek, a rosszaság, a bűn, a posványos élet katonáinak is van olyan érdeke, amit egy hosszú élet minden munkájával illik védeni ? Hogy a büntető jogban az orvosi szak- véleménynek olyan elmaradhatatlan szerepe van, az a Lombroso érdeme. Ő volt az első, aki mélyrevágó elmével, nagy képzettséggel s még nagyobb lelkesedéssel kutatta, hogy mi az oka az ember gyilkossá sülyedésének, miféle legyőzhetetlen akadályai vannak a tipikus, megrögzött gonosztevők erkölcsi épülésének, meg- javulásának. Azt mondta, hogy a gonosztevő és gonosztevő között különbséget kell tenni. S gondos lelkiismerettel állapította meg a tanítványai segítségével, hogy ki, mikor, milyen körülmények között, hogyan képes egy gonosz cselekedetet végrehajtani. S ebből a búvárkodásból támadt a »született gonosztevő» fogalma. A l'uomo deliquente e típusa az, amelylyel vaió foglalkozás ereje legnagyobb részét lekötötte. Kereste a megoldást olyan dobogó szívvel, idegesen, mint a gyermek a neki tetsző, megbámult tünemény okát s ha valamire rájönni vélt, úgy örvendett neki, mint a kis fiú a nyári estén megtalált szentjános bogárnak. Tagadhatatlan, hogy tévedett is, sokszor nagyot. De az ellenőrző tudomány kritikája sohasem bénította meg munkakedvét s még nagyobb odaadással igyekezett megcáfolhatatlan eredménynyel állani elő. Egyik tanítása ez: A gonosztettet elkövetők közül a született gonosztevőnek ép lelke, erkölcsi érzéke nincs. Tehát szellemi beteg. »Moral insanity*-ben szenved. Tehát kórházba s nem börtönbe való. Am a következő nehéz kérdés: De miért születik valaki gonosztevőnek ? Hogy erre feleletet adjon, mindvégig élete, munkája nagy célja volt. És Darwint hívta segítségül. Dege- neráltnak nevezte az ilyen embert: Az ősi, vad állapotra való visszaütés ez. Arra az állapotra, mikor az ember még vad volt, érzéketlen, erkölcsi felfogás híjával való, mint az állat. S ezt a felfogást aztán védte csökönyösen, hajthatatlanul, tudományosan. Mindent megpróbált, hogy a maga malmára hajtsa a vizet. Kijátszotta az utolsó kártyáit is. Szerinte a fiatal, még nem nevelt gyermek is atavisztikus, visszaütő tulajdonságokkal van tele. Vad, érzéketlen, önző, irigy és igy tovább. Szóval a gyermek legifjubb korában még az ős, vad érzékii ember képemása. Bemondta a vitába azt a meggondolni való szót is: a gyermek is született gonosztevő, mikor a légy lábát kitépi, a madarat fojtogatja, a kutya fájdalmas vonítását élvezi. Egy másik nagy célja is volt a bűnügyi embertan ez örökéletü megalapítójának. Hogy úgy mondjam — zseniális vágyakozása arra, hogy a gonosztevő, erkölcsileg érzéketlen, kifejletlen lelket az arcról, a testről olvashassa le. A moral insanityben szenvedő embereken olyan testi bélyegeket akart megállapítani, amelyek előre elárulhassák a kutatónak, hogy »gonosztevő lélekkel« van dolga. Ennek kriminalogiai jelentősége óriási volna. Ha előre láthatná az ember, még a gonosz cselekedet elkövetése elölt, hogy ki a bűnös, láthatná, ki a derék. Ha előre internálni lehetne a rablásra, gyikosságra hajlókat, a lelketlen embereket. Akkor hátat lehetne fordítani a rossznak, érzéketlennek, szívtelennek, önzőnek. De természetesen, ez sikerülhetett neki ma a legkevésbé. De a munka megindult itt is. A börtönök, rabkórházak nyitva vannak a kutató embervizsgáló előtt s kézügynél vannak a különbnél különb emberalakok. S nem szabad megmosolyognunk a Lombroso követőinek törekvéseit, mert eljöhet az az idő is, amikor gondolatot fog tudni olvasni a tudomány.
