Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-03 / 40. szám
TOLNAVÁRMEGYE XIX. évfolyam 40. szám Szekszárd, 1909. október 3. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket é» hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes szamok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállat it ott árszabály szerint számíttatnak. A koalíció összeomlása. —lk. Még nincsen itt az ideje, hogy nekrológot írjunk a koalíciós uralomról. De kimúlását az összes illetékes tényezők immár hivatalosan konstatálván, nem térhetünk fölötte szó nélkül napirendre. S ime ma megállapítható, hogy a koalíció bukását a legnagyobb nyugalommal és nembánomsággal kiséri az ország közvéleménye. Vannak és pedig elsó'sorban a volt fegyvertársak: a függetlenségi és 48-as párt körében igen sokan, akik diadalmámorban tisznak, annyira boldogok, hogy a koalíció megszűnt és annyira ünnepük ezt a nevezetes eseményt. Ennél a tábornál azonban való* szinüleg az egyéni érdek és hiúság a mozgató erők, különben érthetetlen, hogy törhetnek ily kíméletlen módon és méretekben pálcát azon kormányzati rendszer fölött, amelyet ők is három és féléven át hűségesen támogattak és hogyan hinthetik szúró tövisekkel tele a távozó miniszterelnöknek útját, aki a koaliciós rendszernek atyamestere, munkásságának vezére és irányitója volt. Mi nem követjük azokat, akik most sárral dobálják és lábbal tapossák a saját alkotásukat, hanem pártokon kívül álló, minden animozitástól mentes helyzetünkből tesszük meg tárgyias észrevételeinket és gyakoroljuk a bírálat jogát,. Az elvek közössége és a meggyőződés szolidaritása nélkül alakult. Máról holnapra a pillanatnyi szükségletekhez alkalmazkodva és félszemmel mindig: a népszerűségre kacsintva — folytatta működését és éppen, mert híján volt minden politikai erkölcsnek, volt bukása elkerülhetetlen és általános részvétlenség kiséri összeomlását. Soha kormány kedvezőbb auspiciumok között nem állott az ország élére, mint a most lemondott VVWce/7e-kormány. A gyxílölt darabont uralom után örömmel, szinte tapsviharral fogadta az egész ország az alkotmányos és parlamentáris kormány kinevezését. Soraiban ott láttuk a magyar politikai élet számos kitűnőségét — hazafiságban és képességben egyaránt kimagasló férfiakat. A parlamentben ellenzéke nem voH ; a későbbi kis balpárt nem jött komoly számba. Az országban berendezkedett a saját Ízlése és politikai érdekei szerint. Az összes főispáni és egyéb kinevezések, a kitüntetések és kedvezmények kizárólag saját pártkiveikre estek. Az egész sajtó — alig elenyésző kivétellel — az uj kormány és az uj üdvözítő rendszer dicsőségét zengette és a sajtóval való szoros kapcsolatát sietett hathatós eszközökkel megerősíteni. Azok, akik az úgynevezett régi rendszer hivei maradtak és nem siettek sütkérezni a fölkelő nap melegítő sugaraiban, tisztességgel félreálltak, csendes, be nem avatkozó figyelemmel kisérték az eseményeket, anélkül, hogy az ujrendszer érvényesülése elé akadályokat gördítettek volna. És mindezen ideálisan kedvező előfeltételek s viszonyok közepette sem tudott maradandót alkotni, nem tudta magát sokáig tartani, hanem önmaga, saját kohójában, őrölte meg ex-ejét és azok követelték elenyésztét, pusztulását a leghangosabban, akikkel együtt született meg s akikkel közösségben élt. Hallottuk a mester bucsúszózatát. És jellemző, hogy ugyanaz a Wekerle, aki politikai nimbusát és sikereinek legjavát az ő szabadelvű és demokratikus politikai pályafutásának köszönheti, aki Szilágyi Dezsővel és Csáky Albinnal együtt vezette a magyar liberalizmus ügyét legfényesebb diadalra, most csak a néppártot tudta tapsokra ragadni. Mert a nagyeszű, nagytudásu Wekerle a lenxult 3 és fél év alatt nem a régi Wekerle volt, nem a nagy nemzeti és szabadelvű eszmék erőtől és igazságtól duzzadó vezére, hanem ravaszkodással, taktikázással és soha sem nyilt sisakkal, soha határozottsággal és nyíltsággal szint nem vallva, vezette az ország és a parlament ügyeit. Félve a jogos szemrehányástól, hogy az általános választói jogot, amire a kormány első sorban vállalkozott és ami megalakulásának legpregnánsabb alapjául szolgált, három és fél éves kormányzás alatt meg nem alkotta, mentségéül főleg az osztrák részről tapasztalt jogosulatlan beavatkozást, a magyar nemzet politikai hegemóniájának megtörésére irányult idegen hadjáratot hozta fel. Azonban amennyire tényleg igaz, hogy az osztrák beavatkozás a mi belső ügyeinkbe, a mi állami önállóságunk és közjogunk ellen való osztrák áiskáló- dás soha vakmerőbb, soha olyan intenzív nem volt, mint az utóbbi években, épúgy igaz és megcáfolhatatlan, hogy ezen perfid beavatkozások ellenében semmiféle megtorlás, semmiféle elégtélelszerzés nem történt. A kormány erejét, visszautasító szavát, a magyar állami tekintély megnyilatkozását az osztrák kix-ohanások és a íxxagyar állami területen, ami állami egységünk és épségünk nxegboxxtására szőtt osztrák fondorlatok ellenében a nagy Wekerle és társai részéről soha nem hallottuk, sajnos, soha nenx tapasztaltuk. A hazaáruló régi rendszer idejében j nem szavakban és frázisokban jelentkezett a magyar nemzeti politika. Emlékezzünk csak, milyen impozáns módon utasította vissza annak idején Bállfflj, mint miniszterelnök Agliardi pápai nuncinsnak Magyar- országon történt kirándulását, xnint a magyar állam önállóságába ütköző beavatkozást, ami azután a hatalmas külügyminiszternek: Kálnokynak bukását idézte elő. És a legnagyobb hazaáruló : Tisza István gróf mennyi erélylyel, a magyar állam szuverexiitását és önérzetét klassziku- : san kifejező örökbecsű beszéddel védte íxxeg a xxiagyar közjogot az osztrákok népszerű miniszterelnöke, Körber, a „distinguished foreigner“, ,,az előkelő idegen“ ellenében. És nexxx-e egyesen felháboritó We- kerlének a bankkérdésben tett nyilatkozata és követett magatartása. Egyx-észt,' arra hivatkozik, hogy ő mindenkor a közös banknak volt teljes meggyőződéssel a hive, másrészt azonban szabad folyást engedett a bank elkiilö nitési áramlatoknak és az utolsó napig sem nyilatkozott szakszerűen ellene. Hát ez becsületes politika, hát szabad egy olyan kérdésben, amely az ország legvitálisabb ügye, amely fölött tudósok, politikusok és pártok hónapok, sőt évek óta vitáznak, amely kérdés egyenesen életbevágó fontossággal bir nemcsak Ausztriával való viszonyunknál fogva, hanem első sorban saját gazdasági érdekeink szempontjából, a magyar miniszter- elnöknek, aki egyúttal a leghivatottabb és legelső szakember, ilyen bujkáló szerepet játszania, csupán azért, hogy állásfoglalásával esetleg kockáiba ne tegye avagy meg ne apassza népszerűségét. Hisz a mai helyzet ennyire össze sem kuszái ódik és a bankkérdés miatt a mostani bonyodalom ennyire kiélesitve be sem következik, ha Wekerle a maga meggyőződését idejekoráxx, amikor e kérdés aktuális lett, amikor a képviselőbáz a bankbizottságot kiküldötte — nyíltan elmondja az ország szine előtt. Hisz Wekerlét, mint genialis pénzügyi szaktekintélyt ismeri az egész ország. Az ő politikája fölött eltérők lehetnek a vélemények, de az ő pénzügyi nagy tudását és az ő fényes pénzügyi sikereit elisxxxeri mindenki, mindexx ellenvető szó nélkül. És ha Wekerle nemcsak xxégyszem között, néhány képviselőnek, hanem az egész oi'szág nyilvánossága előtt mondta volna el, hogy ő a bankközösségnek föltétien hive, hogy az önálló bank megalkotása pénzügyi okokból az országnak nagy gazdasági kárára vezetne, ha ő erre vonatkozó érvelését ismert mesteri szónoki előadásában feltárja a nemzet előtt, hát beszélhettek volna Holló és társai akár- íxieixnyit, az ő összes agitációjuk össze zsugorodott volna és a mostani válság j méregfogait elvesztette volna. És még eltekintve attól, hogy Wekerle mennyire elismert nagy pénzügyi szaktekintély, szabad-e, illő-e, a politikai becsületességgel összeegyeztethető-e, hogy a válság súlypontját alkotó kérdésről maga az ország miniszterelnöke, a parlameixt hiHátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összeget a kiadóhivatalhoz mielőbb bekü’deni szíveskedjenek.
